2021 április
Szombaton, hazai pályán, 18 órakor fogadjuk a Pécsi VSE csapatát a Városi Sportcentrumban. A Pécsi VSE a tabella 10. helyén tanyázik pillanatnyilag, ám sima mérkőzésre biztosan nem számíthatunk, hiszen az elmúlt hetekben ez a Pécs megszorongatta a PLER és a BFKA -Balatonfüred U22 csapatát is.
Edzői szemmel Tréki Tamás (KK Ajka-vezetőedző)
“ A Pécs csapatát fogadjuk a szombati napon. Kijelenthetjük, hogy a bentmaradás szempontjából az év eddigi legfontosabb összecsapása következik. Úgy gondolom, hogy az ellenfelünk egy masszív, jó játékosokból álló csapat, melynek legyőzéséhez rendkívül higgadt és pontos támadójáték szükséges. A védekezésünk az utóbbi időben kezd összeállni, csak sokkal pontosabb helyzetkihasználás szükségeltetik a győzelemhez. Feszült mérkőzésre számítok, de nincs más lehetőségünk, itthon kell tartani a pontokat. Hajrá Ajka!”
Sorozatunkban csapatunk játékosait ismerjük meg olyan oldalukról, ami eddig talán rejtve maradt a szurkolók előtt. Bemutatjuk leány U14, U15 csapatunk játékosát, Krápicz Katát.
Hogyan és hol ismerkedtél meg a kézilabdával?
3. osztályos voltam, amikor elmentünk az egyik legjobb barátnőmmel megnézni egy edzést. Bánhelyi Nórinak köszönöm, hogy megszerettette velem ezt a sportot.
Mindig is irányító/ átlövő voltál?
Amióta elkezdtem versenyszerűen kézilabdázni, mindig irányító/ átlövő voltam.
Mik az egyéni céljaid a tavaszi szezonra?
Ha folytatódik a bajnokság, minél több gól szeretnék lőni és azon leszek, hogy tovább fejlődjek és javítsak befejezéseim pontosságán.
Mit vársz a tavaszi szezontól csapat szinten?
Csapatszinten szerintem most nagyon jól összekovácsolódtunk, remélem ez így is marad. Nagy dolgokat nem várok, eddig is azt csináltuk amit tudtuk. Persze voltak hibáink, azokat próbáljuk kijavítani. Nagyon remélem, hogy a mérkőzések nagy részét megnyerjük.
Amikor nagy ritkán van szabadidőd, mivel töltöd?
Általában a családommal vagyok, társasozunk és beszélgetünk. Emellett sokat játszom a kutyámmal, a barátnőimmel is találkozni szoktam és persze a tanulás sem marad el.
Villám-kérdések:
Ekkor vettem először kézilabdát a kezembe: 9 évesen.
Két-három szó, ami leírja az én játékstílusomat: Csapatjátékos
Ebben kell fejlődnöm legtöbbet az idén: Sokkal pontosabb befejezések és gyorsaság
Miért ez a mezszámod? Először 7-es voltam, amit nem tudtam mihez kötni, aztán új bajnokság, új mez és így jött a 17-es, azóta ezt a számot viselem
Beceneved: Krápicz, Krápa, Kata
A legjobb tulajdonságod: Mindenkiben tartom a lelket, de én hamar feladom
Akit a legjobban tisztelsz: Testvéreimet
Ha egy napra más bőrébe bújhatnék, én lennék… Jennifer Aniston
A kedvenc csapatod? Győri ETO
Minden idők legjobb kézilabdázója: Nikola Karabatić
Ha nem kézilabdázó lennék, valószínűleg... lovagolnék vagy valamilyen más sportot űznék
Mi az, amit feltétlenül megtalálunk a "bakancslistádon"? Minden vágyam, hogy egyszer válogatott játékos legyek
A legjobb kaja, amit el tudsz készíteni: Spagetti, tojásleves
Rövid húsvéti szünet után, a bajnokságban dobogós helyen álló Sárvári Kinizsi SE gárdájához látogat a KK Ajka női kézilabda csapata.
Ellenfélmustra
A Sárvári Kinizsi SE NB II-es felnőtt csapata már több mint egy évtizede a csoport meghatározó szereplője. Az elmúlt tíz évben kétszer nyertek NB II-es bronzérmet, és a tavalyi “csonka szezonban” is a harmadik helyen álltak. A tavalyi annulált szezon után a keretük gerince együtt maradt, egyetlen távozójuk Kiss Nóra volt, aki abbahagyta a kézilabdát. A Győr NB I/B-s csapatától érkezett hozzájuk a sárvári születésű Barcza Rebeka, valamint a Haladásból Szekeres Szederkét és Nyári Lucát igazolták le. A vendégeket továbbra is erősíti a volt ETO játékos Jenőfi Katalin, aki tizenöt éves profi pályafutással a háta mögött szerepel a másodosztályban. Farkas Veronika edző elköszönt a Kinizsitől, így 2020. augusztusától a csapat korábbi kiváló irányítója Pupp Adél vette át a sárvári csapat irányítását.
Egymás elleni múlt
2020. október 24. KK Ajka–Sárvárfürdő Kinizsi SE 24-28 (11-14)
2020. február 22. Sárvárfürdő Kinizsi SE -KK Ajka 24-25 (11-11)
2019. október 6. KK Ajka- Sárvári Kinizsi SE 24-39 (12-21)
Edzői szemmel Huszti Ambrus (KK Ajka- vezetőedző)
" Az utóbbi héten a pihenèsè volt a főszerep. A jàtèkosoknak mondtam, hogy töltődjenek fel a bajnokság utolsó felère. N. Melissa sérülése után szerkezetileg változtattunk a csapaton, ennek megfelelően kèszülünk a Sárvár ellen. Tavaly sikerült bravúrt elérni idegenben egy kiélezett mérkőzésen. Ez idèn jóval nehezebb feladatnak fog bizonyulni. Nagyobb szerepet kapnak fiataljaink, az fog dönteni ők mennyire tudnak felnőni az ilyen jellegű mérkőzésekhez ès a rutinosabb jàtèkosaink extra teljesítményére is szükség van. Ha ez összeáll és az utóbbi hetek kapusteljesítményével párosul akkor nyílt lehet a mérkőzés. Viszont 60 percig kell a jó teljesítmény, egy félidő nem lesz elèg. Bízom benne, hogy van bennünk bravúr mèg itt az utolsó mérkőzésekre.”
Hajrá Ajka!
2021 március
Következő ellenfelünk egy rendkívül erős csapat, melynek több játékosa is szerepelt korábban az első osztályban. Bajnokesélyes társaság, melyben minden posztra jut egy kiváló játékos. Szombaton az NBII-es női bajnokság egyik éllovasához a Komárom VSE-hez látogatunk, amely egyedüli csapatként a “parketten” még veretlen az idei bajnoki szezonban - a Büki TK - Komárom VSE mérkőzésre a komáromiak nem álltak ki kapushiány miatt, a mérkőzést így az MKSZ a Büki TK javára írta 10:0-ás gólkülönbséggel.
Ellenfélmustra
A Komárom VSE kézilabda-szakosztálya nagy változásokon ment keresztül az elmúlt két évben. Tavaly nyáron alaposan megerősödött a komáromi csapat, sikerült átigazolniuk Mosonmagyaróvárról, Kovacsicz Mónikát, VB-bronzérmes, EB- bronzérmes, Bajnokok Ligája győztes jobbszélsőt, aki 155 alkalommal öltötte magára a nemzeti mezt. Ezt követően számos korábbi élvonalbeli játékost tudtak Komáromba csábítani, mint Karalyos Orsolya, Tarjányi Szilvia, vagy a magyar strandkézilabda-válogatottal Európa-bajnoki ezüstérmet nyerő Vajda Lucát. Mellettük főként saját nevelésű, illetve környékbeli játékosok alkotják a csapatot. A 2019/2020-as bajnokság lezárásánál mindössze egy pontot veszítve vezették az NB II. Északi csoportját. A felnőtt női csapatukat az egykori válogatott Pásztor Zsófia irányítja. Egymás elleni múlt A két csapat legutóbb 2021. január 23-án mérte össze tudását. Az összecsapás 29:34 arányú komáromi sikerrel végződött.
Edzői szemmel Huszti Ambrus (vezetőedző- KK Ajka)
“Szombaton megpróbálunk visszavágni az itthon elszenvedett vereségért. Cél az, hogy minél tovább meccsben maradjunk és a végjátékot eredményesen zárjuk. Nem lesz könnyű dolgunk, mivel a Komárom továbbra is magabiztosan vezeti a bajnokságot. Teher nélkül kell pályára lépnünk, ezen a mérkőzésen a pontszerzés abszolút bravúr lehet. Megpróbáljuk a héten javítani a szerdai fiaskót.”
További sok sikert csapatainknak! Hajrá Ajka!
Szombaton 18 órakor a Szigetszentmiklósi KSK csapata érkezik az ajkai Sportcsarnokba, az NBI/B férfi felnőtt nyugati csoportjának tizenhetedik fordulójában. A vendégek ebben a szezonban eggyel kevesebb bajnoki mérkőzést játszottak le, mint csapatunk. A szigetszentmiklósiak tavasszal hazai pályán nyertek rögtön az első fordulóban (Szigetszentmiklósi KSK- Pécsi VSE 21-14), majd vereséget szenvedtek a BFKA- Veszprém U22 ellen. Ezt követően hazai pályán egy góllal alul maradtak a PEAC ellenében, majd pont nélkül távoztak a Budai Farkasoktól. 21:31 arányban vereséget szenvedtek a PLER-Budapesttől. A 16. fordulóban döntetlennel zártak az Elektromos csarnokban, a Rév TSC vendégeként. Vegyes teljesítményt nyújtott eddig hétvégi ellenfelünk, csapatunk mindent meg fog tenni a két pont megszerzéséért, a forduló előtt azonos pontszámmal 9-9 ponttal a tabella 8. illetve 9. helyét elfoglalva követi egymást a két csapat.
Edzői szemmel Tréki Tamás (KK Ajka- vezetőedző)
“ A Szigetszentmiklós érkezik hozzánk a hétvégén. Igazi kiesési rangadó következik, melyen a megítélésem szerint két, azonos képességű csapat méri össze erejét. A vendégekkel azonos pontszámmal állunk, tehát ez egy igazi "4 pontos" találkozó lesz. Mint mindig, a védekezés lesz a kulcskérdés. Úgy gondolom a napi forma fogja ezt a mérkőzést eldönteni, valamint az akarati tényezők. Mondhatjuk, hogy hazai pályán mi vagyunk az esélyesebbek, de egy nagyon nehéz 60 perc előtt állunk. Mindenkinek tisztában kell lennie a mérkőzés fontosságával, de nem szabad, hogy kapkodóvá, illetve görcsössé váljunk emiatt. Természetesen győzelmet várok. Sérültjeink fokozatosan térnek vissza, tehát több variációs lehetőségünk lesz, mint az elmúlt mérkőzéseken. Egészséges önbizalommal, és hittel várjuk a holnapi összecsapást, melynek esetleges megnyerése, egy nagyon fontos állomás, a céljaink eléréséhez. Hajrá Ajka!!!”