Beharangozó: KK Ajka - AGROFEED ETO- SZESE

Hits: 165

Szombaton az AGROFEED ETO-SZESE látogat hozzánk az NBI/B soron következő fordulójában. A győri csapat egy héten belül a harmadik mérkőzését játsza, a Szigetszentmiklósi KSK ellen három gólos győzelemnek örülhettek, míg a BFKA- Balatonfüred U22 ellen 28:28-as döntetlenre végeztek. Aktuális ellenfelünkkel már találkoztunk februárban, akkor idegenben 34:29 arányban maradtunk alul. Tréki Tamás csapata jelenleg a tabella tizedik helyét foglalja el, négy győzelemmel és egy októberi BFKA-Balatonfüred U22 elleni döntetlennel büszkélkedhet.

Edzői szemmel Tréki Tamás (vezetőedző- KK Ajka)

“ A következő bajnoki mérkőzésen a Győr csapatát fogadjuk, akik évek óta meghatározó szerepet töltenek be a másodosztályban. Ellenfelünk sem fut jó szezont, bár az utóbbi két mérkőzésen szereztek három pontot, amivel igen fontos lépést tettek a bentmaradás felé. Sajnos nekünk nem úgy sikerültek a mérkőzéseink, ahogy terveztük, ezért ez a szombati hatvan perc élet-halál kérdése a számunkra. A védekezésünk rendben volt az elmúlt fordulókban, de a helyzet kihasználásunk sajnos elmarad az elvárt szinttől. Keressük az okát, dolgozunk rajta becsülettel, hogy ezen a téren előre lépjünk. Nem hibázhatunk többet, mindenféleképpen itthon kell tartanunk a pontokat. Nehéz mérkőzésre számítok, de bízom a csapatban. Hajrá Ajka!!!” A mérkőzés élő közvetítéséről később Facebook oldalunkon tájékoztatjuk szurkolóinkat. Hajrá Ajka!

Támogatóink