2023 január
A mai napon közös megegyezéssel szerződést bontottunk Kiss Sándor átlövőnkkel. Sanyi a sorozatos térdsérülései miatt úgy döntött, hogy az újabb műtéti beavatkozást már nem vállalja, így a versenysportnak egy időre biztosan hátat fordít.
Kiss Sándor a tavalyi évben került hozzánk, aktív részese volt az NBII-es bajnoki aranyéremnek. Összesen 18 mérkőzésen lépett pályára klubunk színeiben és 22 gólt szerzett.
Klubunk nevében elsősorban jó egészséget és minden jót kívánunk Sanyinak, akiben egy csupa szív, szorgalmas embert és játékost ismertünk meg.
Minden jót Sanyi, sok sikert kívánunk!
Csapataink hivatalosan is visszaköltözhettek az Ajkai Városi Sportcentrumba, és gőzerővel készülnek a szezon tavaszi rajtjára. A már hitelesített csarnokunkban két felnőtt csapatunk egy-egy hazai edzőmeccsel zárja le a januárt. A két mérkőzés minden kedves szurkolónk számára ingyenesen megtekinthető, Sport Büfénkben pedig széles választékkal várjuk a kézilabda szerelmeseit.
NBIB Férfi felnőtt edzőmérkőzés:
2023.01.25. szerda 19:30
KK Ajka - Veszprémi KKFT
NBII női felnőtt edzőmérkőzés:
2023.01.27. péntek 17:30
KK Ajka - Hévíz
Szurkoljunk együtt a lányoknak és a fiúknak! Találkozunk a helyszínen! Hajrá Ajka!
2022 december
Őszi félévünket nem csak szakedzőink, hanem a vezetőség is értékelte. A vezetőség részéről Székely István szakmai igazgató és György József női szakosztály vezető osztotta meg gondolatait a női és férfi szakosztálynál történt munkáról az őszi szezon tekintetében.
Székely István – szakmai igazgató
„Augusztusban kezdtük a felkészülést a bajnoki mérkőzésekre, melyet nehezített körülmények kísértek. A sportcsarnok örömteli felújítása miatt a Fekete István Általános Iskola tornatermében, a Sportváros kondicionáló termében és különböző kültéri helyszíneken készültünk az őszi menetre. Azt gondolom a megváltozott körülmények ellenére megfelelő munkát tudtunk végezni, alkalmazkodtunk a szűkösebb lehetőséghez. Az őszi szezont minden korosztályunkkal idegenben játszottuk le, ami jelentős terhelést jelentett sportolóinknak és a szülőknek egyaránt. Összesen 116 mérkőzést játszottunk idegen környezetben, 77 alkalommal gördültek ki a Sportváros buszai a Sporttelepről. Büszkén mondhatom, hogy pár esettől eltekintve minden mérkőzésen a megfelelő létszámban léptünk pályára.
Női szakosztály:
Sajnos az U14 korosztályt nem tudtuk versenyeztetni, hiszen nem volt meg a megfelelő létszám a 2010-ben született lányok tekintetében.
Az U15 korosztályban Szalay Ákos vezetőedző nagyszerű munkát végzett a lányokkal, sokat fejlődtek a játékosaink, mely megfelelő alapot adhat a jövő U17-es csapatunknak.
U17 csapatunk György Szaffi vezetésével megoldandó létszámhiánnyal küzd. A mérkőzések java részén prezentálni tudtuk a 10 fős minimum létszámot, de sajnos előfordult, hogy győztes mérkőzés pontját vonták le tőlünk a töredékes kiállás miatt. A lányok erőn felül küzdötték végig az őszi szezont és a kezdeti sikertelenséget egyre-másra váltották fel a győzelmek!
U19 csapatunk Pintér-Berecz Niki irányításával remek teljesítményt nyújtott, jelenleg a harmadik helyen állnak a bajnokságban és jelentős esélyünk mutatkozik egy osztállyal feljebb lépni a bajnokság végén. A másodosztályú U19 a női vonalon óriási lendületet adhat az ajkai női kézilabdázásnak.
Felnőtt női csapatunk magabiztosan telel a középmezőnyben, Pintér-Berecz Niki egyre több lehetőséget tud adni a feltörekvő ajkai fiataloknak. Jelenleg az NB-2-es női csaptunkban ez a fő cél, hogy stabilizáljuk magunkat ebben az osztályban és minél több saját nevelésű játékos találja meg a helyét a pályán.
Férfi szakosztály:
U14 korosztályban új edzővel, Jávor Sebestyénnel kezdtük a felkészülést. A srácok és az új edző hamar megtalálták a közös hangot, nagy előny volt hogy összeszokott társaság került hozzánk az ATSE neveléséből. A jó hangulatú fejlesztő képzések mellett az eredmények sem maradtak el, az utolsó pillanatig versenyben voltunk a felsőházi rájátszáshoz.
U15 csapatunk Vikor Ferivel az élen hozta a megszokott vagány játékot és az utánpótlásunk egyik legjobb eredményét! Jelenleg a harmadik helyen állnak a bajnokságban, számos nagyon tehetséges fiatallal a sorainkban. Jó nézni ezt a társaságot, motiváltak, ügyesek, gyorsak és a modern kézilabda alapjait is viszontlátjuk tőlük mérkőzésről mérkőzésre.
U18 csapatunk John András vezetésével vegyes bajnokságot produkál. Voltak magabiztos győzelmek, de sajnos becsúszott pár váratlan vereség is. A srácok előtt le a kalappal, mert nagytöbbségük az ifjúsági csapatunkban is helyt áll hétről hétre!
U20 csapatunk a tavalyi kerethez képest több meghatározó játékosát is elvesztette. A tavalyi bronzérmes teljesítmény után az idei évben a tabella alsó felében tanyázik Poór Tamás együttese. Bízunk benne, hogy a hazai mérkőzések egyedi hangulata feltüzeli majd fiainkat és egy szép tavaszt produkálva a középmezőnyben zárunk majd.
Férfi felnőtt csapatunk az idei szezont már a másodosztályban kezdte. A jelentősen megerősödött egycsoportos NB-1/B nem okozott meglepetést. Bivalyerős mezőny, sok utazás és idegenbeli rangadók sora várt ránk. Három közvetlen riválisunkat sikerült idegenben is két vállra fektetni, illetve egy értékes pontot is hoztunk Balatonfüredről. Két pontra vagyunk a bennmaradó pozíciótól, amit a megújult sportcsarnokunkban hazai közönség előtt ki is fogunk vívni. A Csapatra a hektikusság volt jellemző, nagy küzdelmek, szép győzelmek és bántó vereségek váltották egymást. A keretünk erőssége véleményem szerint a középmezőnybe predesztinálja a társaságot. Bízom abban, hogy egy kemény felkészülés után szépen fogunk menetelni a tavasszal.
A Kézilabda Klub Ajka életében jelentős változás lesz januártól, hogy MKSZ Utánpótlás Alközpont lettünk. Ez több munkával, nagyobb figyelemmel és óriási lehetőséggel jár! Szeretnék a programban helyt állni, mind szakmai, mind adminisztratív oldalról is. A központi irodánk dolgozóinak is köszönettel tartozunk, hogy hiánytalan hátteret biztosítanak a kézlabda csapataink versenyeztetéséhez. Végül, de nem utolsó sorban szeretnék köszönetek mondani a Sportváros Nonprofit Kft.-nek, hogy az Ajkai Önkormányzattal közösen lehetőséget biztosítanak nekünk a zavartalan működésre! Igyekszünk egy nagy tavaszi meneteléssel mindezt meghálálni! Boldog Karácsonyt és Egészségben Gazdag Új Esztendőt Kívánok!”
György József – szakosztály vezető
„A női szakosztály három utánpótlás korcsoportban versenyzik az idén: U15-ös korosztályunk Szalay Ákos, U17-es csapatunk György Szaffi, U19-es lányaink pedig Pintér-Berecz Nikolett vezetőedzők irányításával sikeres őszi fordulókon vannak túl. Az őszi félév elég küzdelmesre sikeredett, mert sajnos minden meccset idegenben játszottuk a csarnokunk felújítása miatt, kimerítő volt a rengeteg utazás, és úgy látom a lányok is belefáradtak ebbe.
Ákos a legfiatalabb korosztályunknál csapatot épít a jövő számára, itt inkább az összeszokás és a játék élvezete, mint sem az eredmény számít. Többen a „kicsik” közül feljátszanak az U17 csapatba is, ahol meghatározó játékosok annak ellenére is, hogy idősebbek között kell helyt állniuk. Szaffi és csapata a bajnokság 7. helyén telel. Ugyan kisebb létszámmal edzenek, de egy évek óta összeszokott csapatról van szó, akik közül többen már az ifi csapatot erősítik. Bátrabb és kicsit magabiztosabb játékkal ezek a lányok bárkinek meglepetést okozhatnak a serdülő bajnokságban. A Niki vezette U19-es korosztály a tabella 3. helyén zárta az őszt egy rossz formaidőzítés miatt feladva a vezető pozíciót. A csapatból többen már a felnőtt együttes tagjai, így elvárható a jó szereplés, és talán bizakodhatunk abban, hogy két pozícióval feljebb tudunk lépni a tabellán a szezon végére.
NBII női felnőtt csapatunk felkészülése Pintér-Berecz Nikolett vezetőedző, Halász Dániel erőnléti edző és Varga Szabolcs kapusedző irányítása alatt augusztusban a strandkézilabda pályánkon kezdődött meg, aminek rengeteg előnye, de ugyan annyi hátránya is volt. A labdás termi edzéseket sajnos kicsit későn tudtuk elkezdeni a teremhiány miatt és új igazolásaink beépítése a körülmények miatt talán nem a legideálisabban zajlott. Úgy gondolom, hogy a csapat személyi összetétele és a tabellán jelenleg elfoglalt helye nem tükrözi valósan a játékerőnket. Vannak ötleteim miért, dolgozom a megoldáson, hiszen terveink vannak a távolabbi jövőt illetőleg, így kötelező sokkal jobban játszanunk! Nagyon fontos a csapatsportban, hogy élvezzük, amit csinálunk, ehhez fontos és megkerülhetetlen az, hogy játékosainknak a kézilabda életformává váljon. Akivel ezt nem sikerül megértetni, az nem lesz a KK Ajka kézilabdázója.
Magyar Kézilabda Szövetség új utánpótlás képzési programjában Székesfehérvárhoz tartozó Alközpont lettünk, ami egy elismerés a klubunknak, de még több feladatot és munkát jelent. Nagyon rá kell feküdnünk a komoly és lelkiismeretes képzésre, persze ehhez utánpótlás korú gyerekek is kellenek, így ez nem lesz kis feladat. Komoly célokkal és újult erővel fogjuk elkezdeni januárban az edzéseket, és folytatjuk tovább a munkát!
Kellemes ünnekepet kívánok mindenkinek! Hajrá KK Ajka!”
Az idegenben lejátszott félév statisztikai adatai a két felnőtt csapatunk vonatkozásában:
NBIB Férfi felnőtt
Lejátszott mérkőzések száma: 16
Városok száma ahol pályára léptünk: 14
Összesen megtett kilóméterek száma: 6118 km
Győztes mérkőzések száma: 3
Döntetlen mérkőzések száma: 1
Vesztes mérkőzések száma: 12
Megszerzett pontok száma: 7
Kapura lövések száma: 746
Védett lövések száma: 142
Lőtt gólok száma: 436
Kapott gólok száma: 503
Megítélt büntetők száma: 37
Értékesített büntetők száma: 27
A három legjobb lövő-százalékkal rendelkező játékos:
1. Ernei Bence - balszélső (81 %)
2. Gyene Norbert – jobbszélső (75 %)
3. Breuer Marcell – beálló (74 %)
A három legtöbb gólt szerző játékos:
1. Gyene Norbert – jobbszélső (60 gól)
2. Tóth Patrik – jobbátlövő (49 gól)
3. Ernei Bence – balszélső (42 gól)
NBII Női felnőtt
Lejátszott mérkőzések száma: 13
Városok száma ahol pályára léptünk: 9
Összesen megtett kilóméterek száma: 1894 km
Győztes mérkőzések száma: 6
Döntetlen mérkőzések száma: 0
Vesztes mérkőzések száma: 7
Megszerzett pontok száma: 10
Kapura lövések száma: 629
Védett lövések száma: 152
Lőtt gólok száma: 327
Kapott gólok száma: 380
Megítélt büntetők száma: 54
Értékesített büntetők száma: 42
A három legjobb lövő-százalékkal rendelkező játékos:
1. Jalkóczi Karolin – beálló (73 %)
2. Gelencsér Lili – jobbátlövő (70 %)
3. Mészáros Rebeka – jobbszélső (69 %)
A három legtöbb gólt szerző játékos:
1. Vida Csenge – jobbszélső (43 gól)
1. Rózsás Josephine – irányító (43 gól)
2. György Szaffi – balszélső (37 gól)
3. Mészáros Rebeka – jobbszélső (34 gól)
A tavalyi NBII-es bajnokság megnyerése után a 2022/23-as szezont az NBIB osztályban kezdte meg Tréki Tamás csapata. Az átalakult keret nem volt egyszerű helyzetben, hiszen egész ősszel csak idegenben lépett pályára a csapat. Tréki Tamás csapata a tabella 15. helyéről várja a tavaszi folytatást, jelenleg a 15 mérkőzésből 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 11 vereséggel állnak. Az őszi szezont a vezetőedző, Tréki Tamás és a csapatkapitány, John András értékelte.
Tréki Tamás – vezetőedző
„Nagyon fárasztó és nagyon nehéz őszi szezont zártunk. A rengeteg utazás és folyamatos vendégjáték rengeteget kivett a játékosokból. A kitűzött célunkat, vagyis azt hogy ne maradjunk le nagyon a mezőnytől, teljesítette a csapat. Úgy gondolom, több helyen is szerezhettünk volna még pontokat, de sajnos különböző okok miatt ez nem sikerült. Most elmegyünk pihenni, aztán újult erővel vágunk bele a munkába. Bízom benne, hogy a tavaszi menetelésünk során ki tudjuk szolgálni a közönségünket. Köszönöm a csapat, valamint a vezetőség munkáját. Kívánok mindenkinek meghitt, boldog karácsonyt! Hajrá Ajka!”
John András – csapatkapitány
„Hosszú és fárasztó féléven vagyunk túl a felnőtt csapattal. Rengeteg edzést, utazást, csalódást, boldogságot élt át a csapat. Nem egy hullámvölggyel tarkított őszi szezont szeretnénk tavasszal hazai pályán kijavítani és a jelenlegi kieső zónából egy biztos bennmaradást érő pozícióba kerülni. Nagyon sokat kell még ehhez dolgozni, de úgy gondolom, hogy ehhez hazai pályán az elkészült régi-új csarnokunkban minden adott lesz. Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek! Hajrá Ajka!”
Fiú U14-es csapatunk az OGYB FU14 II. osztály V/A (Vas, Veszprém, Zala) csoportjában kezdte meg a bajnokságot. A Jávor Sebestyén vezette alakulat a tabella 4. helyén zárta az őszt, a fiúk 10 mérkőzésből 4 győzelmet és 6 vereséget szereztek. A csapat féléves munkáját edzőjük, Jávor Sebestyén értékelte.
Jávor Sebestyén – vezetőedző
„Mivel ez a brigád életem első csapata, így azért kicsit több izgalommal kezdtem meg ezt a szezont, mint edzőtársaim. Szerencsére a beilleszkedésem zökkenőmentes volt, a srácok segítőkészek és lelkesek, jó velük dolgozni. Az U15-ös korosztállyal közösen készültünk a félévben, Vikor Ferivel együtt tartjuk az edzéseket így tőle is sokat tanultam. Fejlődünk folyamatosan, a gyerekek is és én is. Úgy gondolom, hogy nagyon jó kapcsolat alakult ki a fiúkkal és boldog vagyok, hogy a szülői közösség is maximálisan támogat minket és mindenben mellettünk állnak. A helyezésünk sajnos nem tükrözi a lelkesedésünket és akaratunkat, de dolgozunk tovább, és mindent ki fogunk hozni magunkból a tavaszi szezon során is. Szerencsére több edzéssel fogunk tudni készülni januártól, így a fejlődés is gyorsabb ütemben fog zajlani. Elégedett vagyok az edzésmunkával és a lelkesedéssel is. Január elején megkezdjük az alapozást, amit már most nagyon várok. Hajrá Ajka, Hajrá Fiúk!”