Női felnőtt: 2/2!

Hits: 170

Második mérkőzésén is magabiztos győzelmet aratott NBII női felnőtt együttesünk. A VKL SE Győr csapata volt szombat kora délután az ellenfelünk az ajkai sportcsarnokban, és a lányok a sok hiba ellenére végül végig vezetve, gond nélkül tartották itthon a két pontot.

KK Ajka – VKL SE Győr 31-24 (13-10)

Vida 8 (4), György, Gelencsér, Mészáros 2 (2), Jalkóczi 1, Pálinkás, Bodó 3, Jaksics 2, Völler 5, Horváth, Vörös 9, Bánhelyi 1, Rózsás

A lányok legközelebb március 11-én lépnek pályára, akkor a Sárvár együttese lesz a vendégünk.

Edzői szemmel – Pintér-Berecz Nikolett vezetőedző:

„A kezdeti közjátékot követően, sajnos az első 5-10 percben beragadtunk, a lehetőségeink megvoltak, amivel nem tudtunk élni. Felemás érzéseim vannak, hullámzó volt a teljesítményünk, valamiért túlságosan görcsösen játszottunk. Túl sok technikai hibát követtünk el, nem nyújtottuk azt a játékot, amire képesek vagyunk. A lényeg az, hogy jól jöttünk ki a mérkőzésből a végén, ami remélem önbizalmat ad a folytatásra. Következő hazai találkozónkon a jó erőkből álló rivális Sárvárt fogadjuk. Hajrá Ajka!”

Játékos szemmel – Gelencsér Lili jobbátlövő:

„Most hétvégén is sikerült itthon tartani a két pontot. Kezd összeállni a védekezésünk és a támadásunk is. Igaz még sok a kihagyott helyzet és az eladott labda, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy javítsunk ezeken a hibáinkon. Örülünk a győzelemnek és ezzel a lendülettel megyünk tovább! Hajrá Ajka!”

Támogatóink