2021 szeptember
2021. szeptember 26-án fiú U15-ös csapatunk is megkérdezi a szereplését az Országos Gyermekbajnokság területi küzdelmeiben. A Kézilabda Bajnokság 2021/2022. évi versenykiírása úgy fogalmaz, miszerint: „az MKSZ a bajnoksággal elsődlegesen nem az eredményeket, eredményességet kíván megállapítani, hanem a kézilabdás sportolók számára szakmai fejlődéshez szükséges mérkőzéstapasztalat megszerzésének lehetőségét kívánja biztosítani.” U15-ös csapatunk a területi besorolás szerint körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben játszik a meghatározott játékhétvégéken két mérkőzés egy napon történő lejátszásával. Az első forduló küzdelmeinek az Ajka, Városi Sportcentrum ad otthont, Erőss Péter együttese előbb a Haladás VSE, majd a Szentgotthárdi VSE csapatával mérkőzik meg. A közelgő forduló előtt vezetőedzőnket dr. Erőss Pétert kérdeztük a nyári felkészülésről és a kitűzött célokról.
- A nyári felkészülés nagyon hiányos volt. Kevés volt az edzéseken a létszám. Helyezésbeli cél nincs. Egyrészt fogalmam sincs milyen erőt képvisel a többi csapat, másrészt a gyerekeim többsége fiatalabb a kiválasztott korosztálynál. Célunk a fejlődés- fogalmazta meg várakozásait vezetőedzőnk.
Sok sikert, HAJRÁ AJKA!
A Magyar Kupában hangolódunk a Szombathelyi KKA U22 elleni bajnokira
Nem sok pihenője volt a női felnőtt együttesünknek a vasárnapi Celldömölk elleni siker után. Hétfőn délután már egy jó hangulatú átmozgató edzésen vettek részt. Ezen a héten az Szombathely elleni idegenbeli bajnokin túl egy Magyar Kupa-találkozó is vár a csapatra.
Akárcsak tavalyelőtt, idén is a Gárdony- Pázmánd NKK együttese lesz az ellenfelünk a Magyar Kupában, akkor hazai pályán 19:41 arányban maradtunk alul. A gárdonyi csapat az NBI/B legutóbbi (2.) fordulójában a Szombathelyi KKA U19 csapatát múlta felül 29:23 arányban.
A mérkőzés szeptember 22-én 18 órakor kezdődik Ajkán a Városi Sportcentrumban.
A belépés díjtalan,szeretnénk felhívni a szurkolóink figyelmét,hogy a kormányrendelet szerint kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók és a felügyeletük alatt álló kiskorúak vehetnek részt a mérkőzéseken!
A beléptetés kizárólag a védettségi igazolvány és személyi igazolvány vagy útlevél együttes felmutatásával lehetséges. 18 év alatti nézők is csak olyan felnőttel léphetnek be, aki rendelkezik a fent említett okmányokkal!
Köszönjük az együttműködést és megértést!
Hajrá Ajka!
A hétvégén Vikor Ferenc edző vezetésével U14-es fiú csapatunk is útnak indult az első bajnoki forduló lejátszására, melynek Veszprémben a DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnoka adott otthont. A területi bajnokság első fordulóját követően több sikerélmény érte a gyerekeket, egy vereséggel és egy győzelemmel tértek haza Veszprémből.
Gyermekbajnokság FU14 Terület
Kézilabda Klub Ajka- Veszprémi Kézilabda Kft. 19:21 (7:12)
Helyszín: DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Vezette: Füzi Attila, Redling András
KK Ajka csapata: Ferenczi L.; Gyurákovics Á. 4; Hriczu Zs. 4; Mecséri D. 2; Petőházi T.; Sárik D.; Szabó B. 9
Vezetőedző: Vikor Ferenc
Balatonfüredi KSE- Eötvös- KK Ajka 12:18 (7:9)
Helyszín: DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Vezette: Füzi Attila, Fenyő Jordán
KK Ajka csapata: Ferenczi L.; Gyurákovics Á. 3; Hriczu Zs. 2; Mecséri D. 5; Petőházi T. 1; Sárik D. 1; Szabó B. 6
Vezetőedző: Vikor Ferenc
Értékelés
Edzői szemmel Vikor Ferenc (vezetőedző- KK Ajka): „Először játszottunk éles mérkőzéseken az idei szezonban, amik azt gondolom hasznosak voltak a fejlődésünk szempontjából. Az első mérkőzésen a Veszprém csapatával játszottunk egy szoros mérkőzést, ahol 5-6 gólos hátrányból sikerült a második félidőben visszajönnünk 1 gólra. A sportban nincsen ha, de ha egy 2-3 perccel hosszabb a mérkőzés, akkor biztos vagyok benne, hogy győztesen hagytuk volna el a parkettet. A második mérkőzésen a Balatonfüred ellen játszottunk, ahol sikerült az első mérkőzésen is elkövetett technikai hibák számát lecsökkentenünk és taktikailag is egy koncentráltabb játékot tudtunk nyújtani. Ezeknek és a kapuban nyújtott extra teljesítménynek köszönhetően magabiztos győzelmet tudtunk aratni a Balatonfüred ellen. Összességében elégedett voltam a fiúkkal, dolgozunk tovább és reményeim szerint minél több mérkőzést fogunk megnyerni az elkövetkezendő fordulókon.”
Vasárnap délután leány serdülő csapatunk Celldömölkre utazott, ahol nagyarányú győzelmet aratott. Már az első félidő végére jelentős előnybe voltak a mieink, a második játékrészben sem változott a játék képe. Mindenki játéklehetőséget kapott, részese lehetett a nagyarányú győzelemnek.
Serdülő III. osztály
Celldömölki VSE- KK Ajka 12:27 (6:14)
Helyszín: Celldömölk, Swietelsky Aréna
Vezette: Buchesz Dávid, Czenki Márk
KK Ajka csapata: Fleer A.; Horváth Zs.; Klespitz D. 5; Schneider K. 4; Orsós L. 5; Mátyás E. 4; Kovács Zs. 1; Pál Zs. 6; Krápicz K. 1; Szeiler A. 1; Németh A.; Leskovics D.; Leskovics Cs.; Baracska A.; Sulyok B.
Kiállítások: 6 perc, illetve 6 perc
7 méteresek: 3/2, illetve 5/4
Edzők: György Szaffi, Berecz Nikolett
Kapusedző: Varga Szabolcs
Értékelések
Edzői szemmel György Szaffi (edző- KK Ajka): „Túlvagyunk az első tétmérkőzésünkön. 2 ponttal sikerült hazatérnünk Celldömölkről. A lányok most játszottak először ilyen összetételben bajnoki mérkőzést, az utasításainkat betartották, fegyelmezetten játszottak támadásban, mind védekezésben. Külön öröm számunkra, hogy minden játékos pályára lépett és hozzá tudott tenni a meccshez. Dolgozunk tovább és reméljük még sok-sok pontot gyűjtünk a szezonban!!”
Edzői szemmel Berecz Nikolett (edző- KK Ajka): „A kiemelkedő egyéni teljesítmények mellett, nagyszerű volt a védekezés és kapusaink is jól védtek, ez volt az alapja a játékunknak. A befejezésekben még sok a hiba, illetve sok technikai hibát vétettünk, de még hosszú az út előttünk. A mérkőzés során a fiatalok beilleszkedése, az újonnan tanult támadási és védekezési rendszerek éles játékhelyzetben történő gyakorlása és sikeres kivitelezése volt az elsődleges szempontunk. Szuper csapat, nagy szívvel és tele ambíciókkal!”
Játékos szemmel Klespitz Dorka (csapatkapitány- KK Ajka): „Úgy gondolom, ahhoz képest, hogy ebben a szezonban ez volt az első bajnoki mérkőzésünk, jól teljesítettünk. Nem vagyunk még egy nagyon összeszokott csapat, ez főleg a támadásunkban látszódott, ugyanis több technikai hibánk is volt. Szerintem a védelmünk jól működött, mind az első, mind a második félidőbe csak 6 gólt kaptunk. Ez úgy gondolom nagyon jó teljesítmény. A csapat minden tagja próbálta a legtöbbet kihozni magából, ez a végeredményben látszódik is. Kisebb-nagyobb hibákkal, de összeségében egy jó mérkőzést játszottunk.”
A KK Ajka női csapata óriási csatában egy góllal legyőzte a Celldömölki VSE csapatát az NBII-es bajnokság első fordulójában.
A Celldömölki VSE csapata kezdte jobban a mérkőzést (0:2), de Borsos Fanni és Rózsás Josephine találataival hamar egyenlítettünk. A folytatásban felváltva estek a gólok, a 25. percben 8:8 volt az állás, a szünetre egy gólos előnnyel mehetett csapatunk. Borsos Fanni és Jalkóczi Karolin kényszerű kiválása sokat kivett a játékosainkból, ezért Károlyfi Viktor sokat forgatta csapatunk. Az ajkai szurkolók végig biztatták a csapatot, ez újabb erőt és lendületet adott csapatunknak. Pálinkás Viktória kiváló kapusteljesítményének köszönhetően, az 52. percben sikerült három góllal meglépni. Fiatal játékosaink is bátran játszottak, próbáltak élni a lehetőséggel. Az 58. percben Szomorkovits Lilla találatával egy gólra zárkózott a celldömölki csapat, ám Tóth Flóra gólja bebiztosította női csapatunk győzelmét.
Celldömölki VSE- KK Ajka (8:9) 22:23
Helyszín: Celldömölk, Swietelsky Aréna
Vezette: Finta Dóra, Varga Fruzsina
KK Ajka csapata: Pálinkás V.; Tóth F.1; György Sz. 3; Gelencsér L.; Rózsás J. 9; Jalkóczi K.; Fábián X.; György P. 5; Borsos F. 1; Busznyák L. 4; Völler P.; Horváth Zs.; Forster A.; Bánhelyi N.
Vezetőedző: Károlyfi Viktor
Erőnléti edző: Halász Dániel
Kapusedző: Varga Szabolcs
7 méteres: 10/6 illetve, 5/4
Kiállítások: 10 perc, illetve 8 perc
Kizárás: -; illetve 1
Értékelések:
Edzői szemmel Károlyfi Viktor (vezetőedző- KK Ajka): „Ezen a mérkőzésen, már az első félidőben nehéz helyzetbe kerültünk Jalkóczi Karolin sérülése, Borsos Fanni kizárása végett, de CSAPATUNK ismét bebizonyította mekkora szíve és tartása van, még akkor is mikor ellenfelünk olykor nem a kézilabda pályára való „durvaságokat” elkövetve ténykedett. Védekezésünk megfelelően feszes volt, kapuban is jó teljesítménnyel, amiknek összessége, önbizalmat adott a támadó játékunkhoz és visszaláttam a begyakorolt elemeket! Büszke vagyok a csajokra, gratulálok a győzelemhez! Hajrá Ajka!”
Játékos szemmel György Szaffi (csapatkapitány- KK Ajka): „A munka és a csapategység meghozta gyümölcsét! Első mérkőzésünket MEGNYERTÜK! Nagyon kemény, agresszív mérkőzésen vagyunk túl. Koncentráltak és higgadtak tudtunk maradni, talán ez volt most a kulcsfontosságú momentum, amiért mi tudtunk felülkerekedni. Megérdemeltük a két pontot!”