2021 január

305

Sorozatunkban csapatunk játékosait ismerjük meg olyan oldalukról, ami eddig talán rejtve maradt a szurkolók előtt. Elsőként bemutatjuk ifjúsági csapatunk irányítóját, Csipszer Dánielt, becenevén Csipit.


Hogyan és hol ismerkedtél meg a kézilabdával?

Tapolcán, még általános iskolai tanuló voltam, mikor gyerekeket kerestek az iskolai csapathoz,majd ezután pár hónappal már a városi csapathoz is eljártam edzeni.


Mindig is irányító voltál?

Igaz, hogy irányító poszton szerettem a legjobban játszani, de mikor Veszprémben kézilabdáztam, ott pozíciót váltottam és balszélső poszton próbáltak bevetni, majd amikor ide igazoltam Ajkára, nem is volt kérdés, hogy hol szeretnék játszani.


Mik az egyéni céljaid a tavaszi szezonra?

Természetesen,mint mindenkinek,hogy minél több győztes meccset tudjunk hátunk mögött. Szeretnék még többet fejlődni, hogy minden meccsen a maximumot tudjam kihozni magamból.


A férfi ifjúsági valamint felnőtt megyei csapatunkban is érdekelt vagy. Mit vársz a tavaszi szezontól csapat szinten?

Szerintem, az ifjúsági csapatunk bőven megállja a helyét másodosztályban, így szerintem, ha csapat szinten mindent bele adunk,akkor a dobogó sem reménytelen. Megyei csapatunk az őszi szezonban egész szép teljesítményt nyújtott. A tavaszi szezonban remélem hasonlóan fogunk szerepelni és remélem, hogy a szerencse is nekünk fog kedvezni. Természetesen a bajnokság megnyerése a cél.


Amikor nagy ritkán van szabadidőd, mivel töltöd?

Ha van egy kis szabadidőm, akkor igyekszem minél több időt tölteni azokkal az emberekkel akik fontosak nekem pl.: barátnőm, barátok és emellett futni,kondizni is eljárok.


Villám-kérdések:

Ekkor vettem először kézilabdát a kezembe: 10 éves koromban vettem először labdát a kezembe.

Két-három szó, ami leírja az én játékstílusomat: akaratos, kitartó, alázatos

Ebben kell fejlődnöm legtöbbet az idén: az állóképességem fejlesztésében.

Miért ez a mezszámom? Már az előző csapatomban is ez volt a mez számom. Nincs különösebb jelentősége számomra.

A legjobb tulajdonságod: segítőkész és őszinte vagyok.

Akit a legjobban tisztelsz: édesanyámat,mert mindenben támogat.

Ha egy napra más bőrébe bújhatnék, én lennék… Csipszer Dániel

A kedvenc csapatod? THW Kiel

Minden idők legjobb kézilabdázója: Mikkel Hansen

Ha nem kézilabdázó lennék, valószínűleg... Személyi edző lennék

Mi az, amit feltétlenül megtalálunk a "bakancslistádon"? Külföldön szeretném magam kipróbálni,mint kézilabdázó.

A legjobb kaja, amit el tudsz készíteni: Paprikáskrumpli

279

Szombaton az NBII-es női bajnokság egyik éllovasa a Komárom látogat hozzánk, amely egyedüli csapatként még veretlen a bajnoki szezonban.

Ellenfélmustra

A Komárom VSE kézilabda-szakosztálya nagy változásokon ment keresztül az elmúlt két évben. Tavaly nyáron alaposan megerősödött a komáromi csapat, sikerült átigazolniuk Mosonmagyaróvárról, Kovacsicz Mónikát, VB-bronzérmes, EB- bronzérmes, Bajnokok Ligája győztes jobbszélsőt, aki 155 alkalommal öltötte magára a nemzeti mezt. Ezt követően számos korábbi élvonalbeli játékost tudtak Komáromba csábítani, mint Karalyos Orsolya, Tarjányi Szilvia, vagy a magyar strandkézilabda-válogatottal Európa-bajnoki ezüstérmet nyerő Vajda Lucát. Mellettük főként saját nevelésű, illetve környékbeli játékosok alkotják a csapatot. A 2019/2020-as bajnokság lezárásánál mindössze egy pontot veszítve vezették az NB II. Északi csoportját. A felnőtt női csapatukat az egykori válogatott Pásztor Zsófia irányítja.

Helyzetkép

Nagyon fontos mérkőzésre készülnek az ajkai női kézisek, szombaton hazai pályán állnak ki a Komárom ellen. A Komárom 2. helyen áll 7 mérkőzésből 7 győzelemmel és 14 felírt ponttal, míg csapatunk 6 mérkőzéséből 4 alkalommal hagyhatta el győztesen a pályát. Női kéziseink eddig 171 gólt szereztek és 146 találatot kaptak, a Komárom 248 lőtt góllal büszkélkedhet, 169- szer találtak a hálójukba az ellenfelek.

Egymás elleni múlt

A két csapat legutóbb 2004. február 26-án mérte össze tudását. Az összecsapás 21:40 arányú komáromi sikerrel végződött.

Edzői szemmel Huszti Ambrus (vezetőedző- KK Ajka)

“ Az ősz soràn egyszer màr felkészültünk a Komárom játékából, sajnos akkor a mérkőzés napjàn, halasztanunk kellett a mérkőzést. A hèten ezeket az ismereteket vettük elő, beszéltük újra àt a videózáson. Az ellenfèl kvalitásait ismerve, csak akkor lesz esélyünk a győzelemre, ha fegyelmezetten játszunk és tudásunk legjavàt nyújtják a jàtèkosok ès csapatszinten is jól működünk. A Komárom mèg veretlen a bajnokságban ezt próbáljuk megtörni. Az elmúlt mérkőzésből levontuk amit le kellett, de a következő egy hétben 3 mérkőzést is játszunk, nincs sok időnk, kèszülni, ez most egy ilyen időszak. Megpróbálunk a helyzethez alkalmazkodni, sajnos kisebb sérülések nehezítik a körülményeket, de tudtuk, hogy ez elkerülhetetlen. Bízom a lányokban, többször közel voltunk egy fontos győzelemhez, a hètvègèn is ezért szállunk "harcba".”

Játékos szemmel Mihályi Fanni (átlövő - KK Ajka)

“ Következő ellenfelünk eddig 100%-os mérleget mutat az NBII-es bajnokságban. Sok rutinos és kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékossal. Elsősorban a célunk most az, hogy minél jobb erőnlétre tegyünk szert, úgy érzem jó úton járunk ismét. Csapatként nagyon jól működünk együtt és mindent megfogunk tenni az újabb győzelemért. Zárt kapus mérkőzéseket játszunk, így érezhető szurkolóink hiánya. Bízom benne hogy hamarosan együtt ünnepelhetjük a sikereket. Hajrá Ajka!”

 

További sok sikert csapatainknak! Hajrá Ajka!

189

Nem sokon múlt, a győzelem, szoros mérkőzésen maradt alul NB II-es női felnőtt csapatunk. A találkozó jelentős részében vezettünk, a lányok nagyot küzdöttek, azonban szoros végjátékban vereséget szenvedtünk a Pénzügyőr SE U22 csapata ellen a vasárnapi bajnoki összecsapáson.

Pénzügyőr SE U22 - KK Ajka 29:26 (13:15)

Kiss O., György Sz. 1, Mihályi F. 10, Németh A. M. 3, Juhász A., Busznyák L. 2, Berecz N. 5, Forster A., Bánhelyi N., Péter F., Gelencsér L. 3, Fábián X. 1, Szöllősi F. 1, Jalkóczi K., Völler P., Scheily Zs.

Vezetőedző: Huszti Ambrus

Erőnléti edző: Halász Dániel

Edzői szemmel Huszti Ambrus (vezetőedző- KK Ajka)

“Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, mivel ellenfelünk hazai pályán a Bük ellen is diadalmaskodott, illetve ősszel a Sárvár otthonában is magabiztos győzelmet arattak, ahogy ez a felvezetőben is elhangzott. Az első félidőben működött a nyitott védekezésünk, mely eddig nem szerepelt a csapat repertoárában. Tudatosan készültünk erre, jól is működött. Az első félidőben mi domináltunk, de csak minimális előnnyel tudtunk pihenőre menni. A második félidőben a jó teljesítményt nyújtó játékosaink mögé nem érkeztek meg azok a segítségek, melyek elvárhatóak lettek volna a többiektől, így a mérkőzés utolsó negyedében -2, -3 gólról nem tudunk közelebb férkőzni. Ezek a teljesítmények hiányoztak és hiányozni is fognak az ilyen jellegű mérkőzéseken, ha nyerni akarunk. A végjátékban elkövettünk több fegyelmezetlenséget is, amit talán a fiatalabbak rutintalansága okozhatott, ez sem segített. Összességében egy izgalmas mérkőzésen maradtunk alul, a Pénzügyőr rászolgál az eredményeire. A következő héten a Kormárom az ellenfelünk, ugyan ilyen mérkőzésre számítok. Ha sikerül a hétvégi hibákat kijavítani és tudunk fejlődni, akkor lesz lehetőségünk pontokat szerezni.”

Játékos szemmel Németh Anna Melissa (irányító- KK Ajka)

“Csalódott vagyok, mert egy küzdős, szoros mérkőzésen szenvedtünk vereséget. Az első félidőben nálunk volt az előny, de jelentősebb különbséget egyszer sem sikerült kialakítani. Az ellenfél kihasználta a hibáinkat, illetve több büntetőt is rontottunk. A napokban ezeket kell javítani, hiszen sűrű program vár ránk és szeretnénk minél több pontot szerezni.“

Sok sikert a továbbiakban! Hajrá Ajka!

232

Január 16-án megyei férfi felnőtt csapatunk kezdte meg a KK Ajka 2021-es bajnoki mérkőzéseit. A veszprém megyei bajnokság éllovasát, a Szombathelyi ESE csapatát fogadták a fiúk hazai pályán, és rangadónak beillő mérkőzést játszott egymással a két együttes. A félidőben még az ajkai fiúk vezettek egy góllal, ám a találkozó végén a vendégek örülhettek a két pontnak, 28:29 arányban győzött a szombathelyi alakulat.

KK Ajka II. - Szombathelyi ESE 28:29 (16:15)

Baracskai S., Oláh L., Forgács K. 3 (1), Cserna E. 1, Pointer K., Csipszer D. 12 (4), Szűcs B. 7, Kleinhansz P., Heizer P., Ring M., Fábián B. 1, Zeitler D., Kapcsándi Zs.,

Klespitz R. 4, Heizer L., Szigetvári G.

Vezetőedző: Klespitz Róbert

Kapusedző: Varga Szabolcs

Edzői szemmel Klespitz Róbert (vezetőedző - KK Ajka II.)

"Első körben szeretnék gratulálni mindkét csapatnak! Véleményem szerint megyei bajnoksághoz képest nagyon magas színvonalú és iramú mérkőzést játszottunk. Sajnálatos, hogy a pandémia miatt az ajkai sportszeretők nem láthatták az időnként NB2-es színvonalú mérkőzésünket. Az 1-1 elleni védekezésünk időnként akadozott, ezért rengeteg lövés ment a kapunk irányába, szerencsére kapusunk a mezőny egyik legjobbja volt és tartást adott a csapatnak. Ezen teljesítmény példáján a többi ifista korú játékosunk is nagyon jól játszott a mérkőzésen. A mérkőzésen 45-50 percig vezettünk, de a túl oldalon lévő bl rutin a végén Szombathely felé billentette el a mérleg nyelvét. Edző kollégámmal a hiányosságokat megbeszéltük, elemeztük. Vasárnap készen állunk revansot venni ezúttal vendégként."

Játékos szemmel Baracskai Sándor (kapus - KK Ajka II.)

"Egy igazi kiélezett mérkőzés volt, amit kár hogy nem közönség előtt játszhatott le a csapat. Mindkét oldalon voltak nagyon szép megoldások, és fatális hibák. Összességében nézve bátran beszélhetünk egy kiélezett rangadóról, amelyen nüanszok döntöttek, ahol ezúttal sajnos alulmaradtunk, de ezt a jövőben próbáljuk kijavítani!"

 A mérkőzés fotóit az alábbi linken lehet megtekinteni:

https://photos.google.com/share/AF1QipMFSB5TRyT4dPkfsVWiIqYWhIhmcWq4yU0sRi184Fu2RLaoPS5nnqzZT15q9BVKSQ?key=YU4zOGhCZWRTMXZtSXI3RlBnVWxhaDNoWkYyRU5R

Köszönjük a képeket Kovács Ivettnek!

Sok sikert a továbbiakban! Hajrá Ajka!

262

 Nem lesz könnyű feladata 2021 első bajnoki mérkőzésén a KK Ajka női kézilabda csapatának. Huszti Ambrus csapata ugyanis január 17-én, 13 órától a 11. fordulóból elhalasztott bajnokiját pótolja a Pénzügyőr SE U22 vendégeként Budapesten, a Kőér utcában.

Helyzetkép

A tavalyi évhez viszonyítva, nem a megszokott menetrend szerint alakul az ajkai női kézilabdázók téli felkészülése, hiszen a Covid világjárvány miatt csupán 5 bajnoki mérkőzésüket tudták lejátszani a meglehetősen viharvert őszi idény során. A csapat mérlege az öt lejátszott találkozó alatt négy győzelem és egy vereség. A lányok már nagyon várják a 2021. évi debütálást, és készülnek az első pontok megszerzésére, hiszen más nem is lehet a cél.

Ellenfélmustra

Az NBII női felnőtt mezőny újonca,a Pénzügyőr egy fiatal tehetségekből álló gárda, mely próbál minél jobb helyezést elérni a harmadosztályban. Jelenleg hat győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel összességében 13 pontot gyűjtve a tabella 3. helyéről várják a szezon folytatását. A fiatal budapesti csapat az NB II-es bajnokság mellet az ifjúsági és a serdülő első osztályban is játszik. Az ellenfél vezetőedzője Erdős Éva 277-szeres válogatott, olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó.

Egymás elleni múlt

A két csapat még sohasem találkozott a harmadosztályban, tehát egy új párharc kezdődik a két csapat között.

Edzői szemmel Huszti Ambrus (vezetőedző- KK Ajka): 

"Rövid idő állt rendelkezésre a felkészülésre. Csupán két hetünk volt felkészülni a Pénzügyőr csapatára, akik az ősszel jobbnak bizonyultak a Sárvár és a Bük ellen is. Fiatal csapat lesz az ellenfelünk de az eredményeik arra mutatnak, hogy abszolút komolyan kell vennünk őket. A lányokkal átbeszéltük a hétvégével kapcsolatos összes kérdést, egy két újítással is próbáltunk készülni. Azt gondolom mindkét csapat a tabella első feléhez tartozhat, de döntő lehet a napi forma. A rövid felkészülés ellenére, viszont nem felejtettünk el kézilabdázni, noha sose kellett még ilyen korán tétmérkőzést játszani. Ez a kettőség lesz amivel utazunk, de bízom benne, hogy amit a héten beletettünk, azt hétvégén ki is tudjuk venni."

Játékos szemmel György Szaffi (csapatkapitány- KK Ajka):

“Közel 3 hónapos kihagyás után játszunk újra tétmérkőzést a Pénzügyőr csapata ellen. Nem egyszerű a feladatunk, mivel 6 elmaradt mérkőzést kell bepótolnunk, így a téli alapozás sem a megszokott módon történt. Az ünnepek alatt otthoni feladatokat kaptunk, hogy ne essünk ki az eddig felépített formánkból. A szünetről visszatérve 2 hetünk volt a mérkőzés kezdetéig felkészülni, így amit tudtunk maximálisan kihoztunk magunkból. Felkészültünk a pesti csapat ellen, akik egy fiatal, motivált, gyors játékot képviselő társaság. A csapattól odaadó, lelkes, motivált hozzáállást és fegyelmezett játékot várok el. Mindent megteszünk, hogy Mi hozzuk haza a 2 pontot!”

Sok sikert kívánunk csapatunknak! Hajrá Ajka!

375

Minden csapat ellen ugyanolyan keményen készülünk - Huszti Ambrussal női csapatunk vezetőedzőjével beszélgettünk. Elég csak rápillantani a tabellára, hogy megállapítsuk, az idei NB II valóban az utóbbi évek egyik legizgalmasabb bajnoksága lehet, mégpedig amiatt, mert a játéktudás mellett a harcnak és a masszív védekezésnek kiemelt szerepe van. Éppen ezért nem számíthatunk jövő vasárnap sem könnyű mérkőzésre az ellen a Pénzügyőr SE U22 ellen sem, mely csapat - 6 győzelemmel és tizenhárom ponttal - jelenleg 3. helyen áll a tabellán.

Hirtelen szakadt félbe az idény, csonka őszi szezon után nehéz, szinte lehetetlen értékelni... Mégis, hogyan látod felnőtt csapatunk teljesítményét, az eredeti célkitűzések tükrében?

Valóban nehéz értékelni, mivel 5 fordulót követően már nem játszottunk mérkőzéseket. A csapat összetétele változott, így az első néhány meccs arról szólt, hogy egységbe szerveződjünk és a játékunk megszilárduljon. Ez úgy gondolom, jól sikerült, noha a Sárvár elleni mérkőzés azóta is fájó pont. Az eredeti célkitűzés a tabella első fele volt. Jelenleg az ötödik helyen állunk, de a többiek jóval több mérkőzést játszottak.

Hogyan tudod/tudjátok tartani a tüzet a játékosokban?

Jelenleg 2 hetünk van, hogy összerázzuk a csapatot, január második hétvégéjén már elmaradt bajnokit pótolunk. Sok idő nincs, így a motiváció adott. Gyakorlatilag a téli felkészülési meccsek helyett sorba bajnoki mérkőzéseket játszunk. Ez szerintem épp elég motiváció az előttünk álló időszakra. Illetve tisztáztuk a céljainkat, mindenki tudja mit szeretnénk elérni.

Ilyen bizonytalan helyzetben hogyan lehet készülni a következő mérkőzésre, a tavaszi idényre?

Az időpont egyeztetések megtörténtek, illetve egy-két csapattal kell még dűlőre jutni. Remélem, hogy a tavaszi menetrend már nem csúszik tovább. Ennek függvényében nem is gondolkodok azon mi van, ha mégis. Remélhetőleg végig tudjuk vinni a tavaszt, ami egyébként nem lesz kis feladat, 17 mérkőzés vár ránk. Próbálunk meccsről, meccsre készülni ahogy eddig is tettük, lesz olyan amikor erre kevesebb idő lesz, de a koncepciónk nem változott.

Mire lehet képes tavasszal női felnőtt csapatunk?

Úgy gondolom, hogy bármire. Nem ismert minden csapat helyzete és állapota. Innentől a saját csapatunkra kell koncentrálni és az adott ellenfélre készülni. Akárhogy alakul, ennyi mérkőzést egy szinten lejátszani nem könnyű feladat. Megbeszéltük a lányokkal, hogy akárhogy alakul, mentálisan és morálisan egységet szeretnénk alkotni. Ettől függetlenül, boldog lennék, ha az első 4 hely valamelyikére beférnénk. Ha sérülések és egyéb vírus okozta hátráltató tényezők nem lesznek, akkor úgy gondolom erre lehet reális esélyünk.

 

Köszönjük szépen, sok sikert a csapatnak! Hajrá Ajka!