2021 november

255
FIÚ,IFJÚSÁGIAK:

VESZPRÉMI KKFT - KK AJKA 31-32 (20-11)

KK AJKA: JÓZSA, ALMÁS,(kapusok), SZÜCS 7, ERŐS 1, PERCZEL 11, FORGÁCS 4, POINTNER 4, OLÁH2, KUBIK, ANTAL, ZSÁKI Á. 2., ZSÁKI O.1. EDZŐ:POÓR TAMÁS.

A megyei rangadón kilenc gólos hátrányból Perczel vezérletével fordítottak az ajkai fiatalok. A győzelemnek köszönhetően a KK AJKA csapata a második helyet foglalja el a tabellán.

Értékelés
Edzői szemmel Poór Tamás (vezetőedző- KK Ajka): „A hétvégén számunkra igazi rangadóra került sor, a tabellán azonos pontszámmal álló Veszprém KKFT – hez utaztunk. A mérkőzés első tízpercében felváltva vezettek a csapatok, ekkor épp 6 – 5 – re vezettünk, szoros volt találkozó. Ezután jónéhány elhamarkodott támadással és kihagyott ziccerrel hoztuk helyzetbe a hazaiakat, akik éltek is vele, 9 – 6 -ra fordítottak. Ekkor az időkérés sem segített, elől továbbra is pontatlanul játszottunk, valamint védekezésünk sem állt össze. Így a különbség a félidőre már tetemesre hízott ( 20 – 11 ). Félidőben elsősorban a védekezést próbáltuk átbeszélni, mely talán felrázta a társaságot. A második játékrészben már működtek a megállító faultok, a besegítések, s volt néhány labdaszerzésünk is. Ennek hatására kezdtünk közelebb zárkózni, miközben a veszprémiek nehezen találtak utat a kapunk felé. Az 53. percben nagy küzdéssel kiegyenlítettünk (28 – 28), majd az 58. percre már háromgólos volt az előny, melyből egyet sikerült megőriznünk. Le a kalappal a srácok előtt, a második félidőben nagyon – nagyot mentek támadásban és védekezésben is! A szezon utolsó felében jönnek a kiélezett találkozók, örülök, hogy a fiúk sikerrel vették a rangadót, hogy ilyen mély gödörből visszajöttek, s behúzták a meccset! Szép volt Srácok! HAJRÁ AJKA!”

216

FIÚK,U-15:

HALADÁS VSE - KK AJKA 25-20 (12-12)

KK AJKA: FERENCZI, SCHNEIDER, HRICZU 5, PEIDL 4, SÁRIK 6, SIMON 2, SZABÓ 3, LOZSI. EDZŐ:ERŐSS PÉTER.

GYŐRI FKKA – KK AJKA 25-24 (10-8)

KK AJKA: FERENCZI, SCHNEIDER, HRICZU 12, PEIDL 3, SIMON 5, SZABÓ 3, SÁRIK1, LOZSI. EDZŐ:ERŐSS PÉTER.

Értékelés 

Edzői szemmel dr. Erőss Péter (vezetőedző- KK Ajka): “2 meccs 2 szűk vereség, de az eredmény az U15-ben továbbra sem lényeges. A gyerekek fejlődtek. Csapatszinten is közelebb jöttünk az ellenfelekhez. Sajnos csak 6 mezőnyjátékos állt rendelkezésre. Nekik és persze a kapusoknak is gratuláció jár a küzdelemért. Tovább kell folytatni a munkát hisz az sosem hazudik. Bízom benne, hogy lesz létszám és helyszín is, ami a minőségi munkát elősegítheti!”

210

Ez nem a mi napunk volt: sima vereséget szenvedett a Büki TK ellen női ifjúsági csapatunk.

Női ifjúsági III. osztály
KK Ajka- Büki TK (12:18) 29:36
Ajka, Városi Sportcentrum
Vezette: Papp Richárd, Uhrin Roland
KK Ajka csapata: Fleer A.; Horváth Zs. (kapusok); Baracska A.; Ódor R. 1; Schneider K. 5; Klespitz D. 3; Kovács Zs. 2; Jalkóczi K. 2; Fábián X. 5; György P. 1; Szeiler A. 1; Orsós L. 2; Völler P. 5; Mátyás E. 2.
Vezetőedző: Berecz Nikolett 
 
Gyors gólváltásokkal kezdődött az összecsapás, ami a nagyobb probléma, hogy 2-2 után egyértelműen átvette az irányítást a büki csapat, sajnos az időkérés sem segített csapatunkon. Türelmesen játszottak a vendégek, végül megtalálva a megfelelő helyzetet, sajnos a mieink nem igazán találták az utat a büki kapuhoz. 12:18-as félidei eredménnyel vonulhattak az öltözőbe a csapatok. 
A második félidőben a fiatalabbak egy-két jó megmozdulására k örülhettünk. 
Sajnos ezen a napon nem sikerült semmi, a játék minden elemében felülmúlt minket a Bük együttese. 
Értékelés
Edzői szemmel Berecz Nikolett (vezetőedző- KK Ajka): “Ebben az összeállításban nagyon hullámzó teljesítményre vagyunk képesek, volt olyan mérkőzés, mikor nagyon jól játszottak, de ma semmi nem sikerült. Sajnos tíz perc alatt eldőlt a sorsunk, mikor olyanokat hibáztunk támadásban és védekezésben, amely az önbizalmunkat, teljesítőképességünket meghatározta a továbbiakban. Igazából felvillanásaink voltak csak, a játék minden elemében gyengén teljesítettük. Ezt a teljesítményt mindenképp ki kell javítani a hátralévő összecsapásokon!”
 

274

NB II. FÉRFIAK: TARJÁN SE -  KK AJKA  24-33 (12-17)

TARJÁN:80 NÉZŐ. V:MARÓDI,NOVÁK.

KK AJKA:BARACSKAI, VIKOR(kapusok, CSERNA, NÉMETH 7, KLESPITZ, SZIMICSEK, ERŐSS2, ZEITLER, JOHN 5, DOBOS 4, SZABÓ, FORGÁCS 7, CSIPSZER, PERCZEL 3, BONYHÁDI 5. EDZŐ:TRÉKI TAMÁS. KAPUSEDZŐ:VARGA SZABOLCS.

HETESEK: 6/5 ILL. 1/1.   

KIÁLLÍTÁSOK: 4 ILL. 2 PERC

A második helyezett tarjániak otthonában lépett pályára szombaton este a KK AJKA csapata. Rendkívül jól kezdett a vendégcsapat, nyolc perc telt csak el a mérkőzésből és már öt góllal vezettek  Tréki edző fiai (2-7). A hazaiak rögtön időt kértek és taktikát váltottak, hét mezőnyjátékossal (kapus nélkül) próbáltak támadni és közelebb zárkózni. A változtatásra jól reagáltak az ajkaiak, kiváló védekezés után többször is üres kapus gólt tudtak szerezni (4-12). A félidő hajrájában a házigazdáknak sikerült kihasználni a vendégek hibáit és kissé közelebb zárkóztak riválisukhoz. A szünetben az ajkaiak az “öltözőben maradtak”, aminek köszönhetően a tarjániak két gólra felzárkóztak (15-17). Ekkor Tréki edző ébresztőt fújt csapatának, ami után hat ajkai gólra csak kettővel válaszolt a Tarján és újra biztos ajkai előnyt mutatott a tábla (17-23). A hazaiak ismét időkéréssel próbálták megtörni a vendégek lendületét, akik Vikor védéseinek is köszönhetően tovább növelték előnyüket (20-29). A végjátékban már megőrizte a különbséget és így biztos győzelmet aratott a vendégcsapat. A KK AJKA hibátlan mérleggel továbbra is vezeti a tabellát.

Értékelések 

Edzői szemmel Tréki Tamás (KK Ajka- vezetőedző): “A hétvégén egy nagyon fontos rangadót tudtunk megnyerni, méghozzá idegenben, ezért nagyon büszke vagyok a srácokra. Kiválóan kezdtük a mérkőzést, remekül védekeztünk, gyors lerohanásokkal építettünk ki egy magabiztos előnyt. Ellenfelünk 7 a 6 elleni támadójátékra váltott, de ez sem zökkentett ki minket, ezért megnyugtató előnnyel mehettünk a szünetre. Annyira megnyugodtunk, hogy pillanatok alatt felzárkózott a Tarján kettő gólra, de a csapat erejét jól tükrözi, hogy ilyenkor sem jöttünk zavarba, hanem összeszedett védekezéssel és jó kapusteljesítménnyel, fokozatosan növeltük előnyünket. Magabiztos sikert arattunk az egyik legnagyobb vetélytársunk ellen, ezért hatalmas gratuláció a csapatnak!!! Három mérkőzésünk van hátra, szeretnénk folytatni a sorozatunkat. Hajrá Ajka!!!”

Játékos szemmel Németh Tamás (KK Ajka- szélső): “ Egy újabb lépéssel közelebb kerültünk a célunkhoz azzal, hogy egyik legnagyobb riválisunknál sikerült 9 góllal nyernünk. Ez azt gondolom elég jól mutatja a csapat erősségét. Habár néha hullámzott a teljesítményünk összességében mondhatom, hogy egy pillanatig nem volt kérdéses a 2 pont sorsa. A játék minden elemében ellenfelünk fölé nőttünk. A 33 dobott és a 24 kapott góllal is elégedettek lehetünk a hibáink ellenére is, ami azt gondolom hozzátartozik a játékhoz. A nagyobb előny birtokában egy picit a felszabadultságot, úgymond örömjátékot hiányoltam magunkból és akkor lehetett volna akár nagyobb is a különbség, de ez egy ilyen nap,-melós csapatmunka volt. Összességében elégedett vagyok és gratulálok magunknak.

315
Tréki Tamás csapata szombaton Tarjánban folytatja a bajnokságot. Csapatunkat a Tarján SE fogadja a Községi Sportcsarnokban.
A tabellán csak egy hely választja el a feleket egymástól, az Ajkának kőkemény dolga lesz a Községi Sportcsarnokban. Erőss Petiék 6 győzelemmel pontveszteség nélkül állnak az első helyen. Ezzel szemben a tarjáni csapat 5 sikernél és 1 vereségnél, azaz 10 pontnál jár. 
A tarjániak házi góllövőlistáját Endrédi Dezső vezeti 57 találattal. Mögötte viszonylag nagy űr tátong, hiszen a második helyen Csapó Levente Kristóf áll 37 góllal. 
Edzői szemmel Tréki Tamás (vezetőedző- KK Ajka): “Következő mérkőzésünk ismét idegenben lesz, ugyanis a Tarján csapatánál vendégeskedünk. Ellenfelünk eddig egy kivétellel, valamennyi  összecsapását megnyerte, tehát nagyon nehéz dolgunk lesz. Természetesen győzelmet szeretnénk ünnepelni, és erre képesnek is tartom a csapatot. Jó védekezést, és sok rendezetlen védelem elleni támadást várok magunktól. Ritka, de sérülés nem hátráltatja a felkészülésünket, így kellő önbizalommal felvértezve várjuk ezt az igazi rangadót. Hajrá Ajka!!”
Játékos szemmel Klespitz Róbert (beálló- KK Ajka): “A hétvégén Tarjánba látogatunk. Nehéz mérkőzésre számítunk, hiszen itt sosem könnyű vendégként nyerni, valamint nagyszerű szezont futnak idén, a tabellán közvetlenül mögöttünk helyezkednek el. Csapaton belül nagyszerű a hangulat, mindenki tisztában van vele, hogy a kitűzött célunk szempontjából mennyire fontos ez a meccs. Ennek szellemében készülünk a héten. Bízom a csapat erejében, közösen ezt az akadályt is sikerrel tudjuk venni! Hajrá Ajka!”
 

265
 

Vikor Ferenc csapata a hétvégén hazai pályán szerepelt, ahol két mérkőzést is játszott erős ellenfelekkel. 

FIÚK,U-14:

KK AJKA – VESZPRÉMI KKFT 19-25 (7-15)

KK AJKA: FERENCZI, ÜRÖGI, HRICZU 2, LACZKÓ, MECSÉRI 6, PÉSÓ 1, PETŐHÁZI 2, SÁRIK 2, SZABÓ 6. EDZŐ:VIKOR FERENC.

KK AJKA – B.FÜRED 17-22 (8-14)

KK AJKA: FERENCZI, ÜRÖGI, HRICZU 3, LACZKÓ 1, MECSÉRI 5, PÉSÓ 1, PETŐHÁZI 1, SÁRIK 4, SZABÓ 2. EDZŐ:VIKOR FERENC.

Értékelés 

Edzői szemmel Vikor Ferenc (edző- KK Ajka): “Hazai pályán játszottunk a Veszprémi KKFT és a Balatonfüred ellen. Sajnos nem sikerült a pont szerzés egyik csapat ellen sem, nagyon sok ziccert és hétméterest hibáztunk mind a két mérkőzésen, és a védekezésünk is messze volt az elfogadhatótól. Célunk, hogy minél többet fejlődjünk mind egyénileg mind csapat szinten, remélhetőleg az elkövetkezendő fordulókon, ez győzelmekben fog megmutatkozni.”