Téli felkészülés értékelés – NBII női felnőtt

Hits: 272

Minden csapatunk számára véget ér most már a felkészülési időszak, hétvégén női felnőtt csapatunk is megkezdi a tavaszi szezont. A szombati bajnoki mérkőzés előtt vezetőedzőnk Pintér-Berecz Nikolett, és csapatkapitányunk György Szaffi értékelte a csapat téli felkészülését.

Pintér-Berecz Nikolett – vezetőedző

„A hétvégén kezdődik a bajnokság, vagyis túl vagyunk a felkészülési időszakon, sajnos az edzőmeccseken nem tudtunk teljes csapattal szerepelni, mindig akadt egy- két hiányzó, de ettől függetlenül nagyon hasznos volt ez az időszak. Heti 3 labdás, egy erőnléti edzéssel, valamint edzőmérkőzésekkel és felkészülési tornával hangoltunk a bajnokságra. A védekezésben és a helyzetek kihasználásában még mindig van mit javítani, de az akarattal, motiváltsággal eddig nem volt probléma. Nagyon sok gólt kaptunk a felkészülési mérkőzéseken, ebben mindenképp fejlődnünk kell még. A lerohanásaink egész jól működnek, sok helyzetet tudunk kialakítani ezekből, de a befejezéseknél még több koncentráció kell a jövőben. Nehéz mérkőzések várnak ránk a tavasszal, ebben egészen biztos vagyok, de bízom abban, hogy meccsről meccsre is tudunk még tovább fejlődni. Első ellenfelünk a Veszprém csapata lesz, mely évek óta a harmadosztály éllovasa. Hajrá Ajka!”

György Szaffi – csapatkapitány

„Túl vagyunk egy kemény, futós felkészülésen. Voltak edzőmérkőzéseink és részt vettünk felkészülési tornán is, ahol azt gondolom, hogy nagyon sokat tudtunk gyakorolni. Végre hazai pályán tudtunk készülni, és ezáltal, hogy kész lett a csarnokunk egy egész szezont itthon fogunk játszani. Mindent meg fogunk tenni ebben a fél évben, hogy kiszolgáljuk a szurkolóinkat és minél sikeresebb tavaszi szezont tudjunk magunk mögött hagyni. Felkészültünk, és várjuk a ránk váró megmérettetéseket!”

Támogatóink