
DVTK - KK Ajka KFT
Szombaton ismét hosszú útra indultak az ajkaiak, ezúttal Miskolcon lépett pályára a bakonyi gárda. Velky mester sérülések és betegségek miatt több játékosát kénytelen volt nélkülözni, de ennek ellenére remekül kezdte a találkozót a zöld mezes csapat (11. perc: 4-8). A hazaiak edzője azonnal időt is kért, de ez sem zavarta meg a vendégeket, akik tartották biztos előnyüket (6-10). A játékrész derekára azonban több hiba is csúszott az ajkaiak játékába, amit kihasznált a DVTK és egy gólra felzárkózott (12-13). A félidő hátralévő részében tartotta egy gólos előnyét a KK Ajka, így ők mehettek minimális előnnyel a pihenőre. A térfélcsere után a miskolciak zsinórban három gólt lőttek és átvették a vezetést, amikor is Velky Péter kihasználta az időkérését. A rövid szünet sem zavarta meg a vendéglátókat, akik tartották előnyüket, sőt a félidő közepére már öt góllal megléptek (26-21). Az ajkaiak pontatlanul, sok hibával játszottak, amit gólokkal büntettet a DVTK és nyolc perccel a vége előtt már eldőlni látszott a találkozó (31-23). A végjátékban a vendégeknek még sikerült kozmetikázni az eredményen, de a hazaiak győzelme már nem forgott veszélyben. A tartalékosan felálló KK Ajka harminc percen keresztül remekül kézilabdázott, de a második félidő eleji rövidzárlatot kihasználta a DVTK és magabiztosan tartotta otthonában a két pontot.
DVTK - KK Ajka KFT 33-28 (15-16)
Kiállítások: 12 ill. 10 perc. Hetesek: 5/7. ill. 1/2.
KK Ajka: Baracskai, Benkő (kapusok), Horváth 3, Jávor 8, Mezei, Szücs, Rosta, Szabó 8, Nagy, John 4, Orbán 3 (2), Buri 2.
Edzői szemmel – Velky Péter, vezetőedző:
„Jól kezdtük a mérkőzést, jó megoldásokkal támadásban és kemény védekezéssel, amivel félidő közepére egyenletesen több gólos előnyt tudtunk kialakítani, amit sajnos ugyanilyen módon a félidő végére apróbb pontatlanságok miatt el is veszítettünk. Második félidőben türelmetlenek voltunk támadásban, félhelyzetekig játszottunk csak, amiből sokat hibáztunk és ezt az ellenfél meg is bűntette a túloldalon. Ezt a hátrányt a végjátékban csak kozmetikázni tudtuk.”
Játékos szemmel – Szabó Tas, átlövő:
„A DVTK elleni mérkőzésünkről nehéz mit mondani, én személy szerint mérhetetlenül csalódott vagyok. A mérkőzést a megbeszéltek szerint motiváltan és odaadóan kezdtük, ami az eredményen is megmutatkozott, hiszen 8-4-re is vezettünk. A félidő végére felzárkózott ellenfelünk, de így is előnnyel mehettünk a szünetre. A második félidőt nem tudtuk úgy kezdeni, ahogy szerettük volna. Ellenfelünk átvett a vezetést, amelyet a mérkőzés végéhez közeledve növelni is tudott. Sajnos azt is meg kell említenem, hogy sok sérültünk van, bár ez nem kifogás egy ilyen vereségnél. Megyünk tovább és minden erőnkkel azon leszünk, hogy bebizonyítsunk mindenkinek, hogy jobb csapat vagyunk és legyőzzük következő ellenfelünket.”