Nagyon fontos két pontot szereztünk

Hits: 231

Újabb megyei rangadó várt a KK Ajka csapatára, ezúttal a sereghajtó füredi fiatalok látogattak az ajkai sportcsarnokba. A nagy izgalmakkal várt találkozót a vendégek kezdték jobban, tíz perc után két góllal, majd a félidő közepén már három góllal vezettek, amikor is Velky Péter időt kért (9-12). A pillanatnyi szünet sem zavarta meg Kis Ákos fiait, akik tovább növelték előnyüket a többet hibázó hazaiak ellen (10-14). A játékrész utolsó szakaszában sikerült az egyenlítés a vendéglátóknak, de a fürediek még kétszer is betaláltak a "szellősen"védekező hazaiak kapujába, így 17-19-es állás szerepelt a táblán a szünetben. A második félidőt jó iramban kezdte az ajkai csapat, 21-22 után négyszer is betaláltak a zöld mezesek és átvették a vezetést (25-22). A védekezési formát váltó hazaiak falán nehezen talált rést a füredi csapat, huszonkét perc alatt csupán négyszer voltak eredményesek (27-23). A vendégek létszámfölényes (hét a hat ellen) játékába több hiba is becsúszott, amit könnyen kihasználtak a vendéglátók és tovább növelték előnyüket (30-24). Az utolsó percekben a BFKA csapatának még sikerült közelebb zárkózni, de a KK Ajka győzelme már nem forgott veszélyben. A kiélezett, roppant izgalmas, de sportszerű szomszédvári rangadót a második félidőben feljavuló és a közönsége által bíztatott hazaiak megérdemelten nyerték meg. A hűséges szurkolók a lefújás után joggal ünnepelték Velky Péter csapatát.

KK Ajka – BFKA Balatonfüred 31-27 (17-19)

Jávor 3, Tóth 3, Oláh, Gyene 3, Nagy, John 2, Dobos 7 (4), Breuer 2, Forgács, Ernei 2, Konyicsák, Buri 4, Perczel 4, Bonyhádi 1, Baracskay

Edzői szemmel – Velky Péter vezetőedző:

„Duplán fontos mérkőzést játszottunk a Balatonfüred ellen, hiszen közvetlenül mögöttünk álltak a tabellán. Adok-kapoknak indult a mérkőzés, rengeteg gól esett az első félidőben, a mi részünket illetően nem panaszkodom, viszont az ellenfél sok olyan gólt szerzett, aminek a megelőzésére készültünk fel a héten, emiatt elégedetlen voltam. Második félidőre ezeket sikerült javítanunk, jól védekeztünk, sok labdát szereztünk, ott már sikerült megvalósítani azokat a dolgokat, amiket megbeszéltünk és a kihagyott helyzetek ellenére sikerült akkora előnyt szerezni, amivel be tudtuk biztosítani a győzelmet a mérkőzés végére. Örülök, hogy mindenki hozzá tudott tenni a sikerhez!”

Játékos szemmel – Buri Attila  beálló:

„Sokat készültünk erre a meccsre és próbáltuk azokat a dolgokat teljesíteni, amiket edzéseken gyakoroltunk. Ez nagyjából sikerült úgy gondolom, persze van mit csiszolni. Az első félidőben még vezetett a Balatonfüred, de a végére sikerült megfordítani és ellépni pár góllal a feljavult védekezésnek köszönhetően. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Készülünk a következő mérkőzésre.”

Támogatóink