Magabiztosan nyert a Pler

Hits: 209

A feljutásra pályázó fővárosi együttest fogadta pénteken este Veszprémben a KK Ajka csapata. A vendégek esélyeshez méltóan kezdték a mérkőzést, szinte az első percektől állandósult a vezetésük, folyamatosan 2-3 gól távolságra tartották az ajkai fiúkat. A hazaiak fegyelmezetten védekeztek, sőt a kapuban Baracskai is jól teljesített, de a támadásokba több hiba is becsúszott, amit a pestiek kegyetlenül megbüntettek(6-12). A szünetig nem változott a játék képe, így a PLER csapata mehetett nyugodtabban a pihenőre. A térfélcserét követően két ajkai gólra öt találattal válaszoltak a vendégek, amivel végleg megfosztották a hazai reményeket (11-20). Az olykor túl keményen és durván játszó fővárosiakhoz nem tudtak felzárkózni az enerváltan támadó ajkaiak, így a csendesen csordogáló mérkőzés hangulatát csak néhány bírói ítélet borzolta fel. Az ajkaiak azt sem tudták kihasználni, hogy negyed óra alatt csupán öt gólt szereztek a vendégek, akik így is tartották biztos előnyüket (17-24). Az utolsó percek már kevés izgalmat hoztak, így a PLER játékosai joggal ünnepelték győzelmüket a lefújást követően.

KK Ajka – Pler Budapest 19-27 (9-15)

Jávor 3, Tóth 1, Oláh, Gyene 1 (1), Nagy 2, John 1, Dobos 2, Breuer 2, Forgács 2, Ernei, Zsáki, Konyicsák, Buri 1, Perczel 2, Bonyhádi 2, Baracskay

A héten ismét pénteken lép pályára a csapat, Üllőn fogunk játszani a Vecsés vendégeiként.

Edzői szemmel - Tréki Tamás vezetőedző:

„Sajnos nem tudtunk felnőni a feladathoz, nem tudtuk megnehezíteni a Pler dolgát. A kapott gólok számával elégedett vagyok, viszont a támadójátékunk elég harmatos volt. Nem találtuk a távolságokat, több mint húsz technikai hibát vétettünk, amit remekül használ ki az ellenfelünk és ennek köszönhetően megérdemelt győzelmet aratott. Azt látni kell, hogy még nem vagyunk azon a szinten, ami elegendő az élcsapatok ellen. Küzdöttünk végig becsülettel, de ez most, csak erre volt elég.”

Játékos szemmel – Buri Attila beálló:

„Úgy gondolom, hogy a Pler egy jó csapat és ezt meg is mutatták. A védekezésünk jól működött, de támadásban sok labdát elszórtunk és pontatlanok voltunk így el tudott lépni az ellenfél. Készülünk a következő meccsekre és megyünk tovább. Hajrá Ajka!”