Leány serdülő: egy győzelem egy vereség a mérlegünk

Hits: 144

Rossz kezdés után drámai hajrában kapott ki leány serdülőnk a Celldömölki VSE elleni bajnoki mérkőzésen. Alaposan beragadtunk a rajtnál, 9 celldömölki gólra csak hat találattal sikerült válaszolni az első félidőben, s ez előre vetítette a folytatás képét. A második félidőben is folytatódott az üldözőverseny, sikerült utolérni a vasi csapatot és a vezetést is átvenni, de a végjáték végül a vendégcsapatnak kedvezett, így 2 gólos vereséget szenvedett utánpótlásunk.  

KK Ajka- Celldömölki VSE (6:9) 20:22
Vezette: Vandróczki Gábor, Borbély András
Ajka, Városi Sportcentrum
KK Ajka csapata: Fleer A.; Horváth Zs. (kapusok); Baracska A. 2; Klespitz D. 6; Kovács B.; Kovács Zs.; Krápicz K. 2; Németh A.; Pàl Zs.; Schneider K. 5; Sulyok B. 2; Szeiler A. 1.
Edzők: György Szaffi, Berecz Nikolett 
Értékelések
Edzői szemmel György Szaffi (Edző- KK Ajka): “
Lejátszottuk az első meccsünket a tavaszi szezonban a Celldömölk ellen. A mérkőzésen főképp a meccs hiány látszódott a lányokon, hiszen egy elég foghíjas felkészülést tudhatunk magunk mögött, a sok betegség, karantén kötelezettségek miatt nem úgy sikerült, ahogy terveztük. A nyitómeccsünk nem úgy sikerült amire számítottunk, nagyon enervált és bátortalan játékot hagytunk magunk mögött. Azon leszünk, hogy ezeket a jövőben kijavítsuk, dolgozunk tovább, hogy minél több pontot bezsebelhessünk a tavasz folyamán.”

Edzői szemmel Berecz Nikolett (Edző- KK Ajka): “Kicsit nehezen indult az idei év, felemásra sikerült a téli felkészülésünk, hiszen több játékos is hosszabb betegséggel küzködött, így teljes kerettel gyakorolni szinte alig tudtunk, de ennek ellenére kialakult egy rendszer az életünkben. A február 19-i mérkőzésen fájó vereséget szenvedtünk a Celldömölktől. A vereség ellenére a lányok elszántak és becsületesen járnak edzésre. Én hiszem, hogy ennek meg lesz a gyümölcse a jövőben. Lassan indult a mérkőzés, fej-fej mellett haladt a két csapat, a támadó játékunkat, rengeteg technikai hiba és pontatlanság jellemezte, nem tudtuk értékesíteni a kidolgozott helyzeteinket. Az első félidőt végül 3 gólos hátránnyal zártuk. Csapatként sokkal gyorsabbak voltunk, melyre a szünetben fel is hívtuk a figyelmet. Kértük a lànyoktól a gyors labdajáratást és hiba estén a gyors visszarendeződést. Időszakosan működött amit kértünk, átvettük a vezetést. Azonban jött egy újabb hullámvölgy, elkezdtünk lendület nélkül kézilabdázni, melynek eredménye rengeteg technikai hiba és sok könnyű kapott gól. A következő mérkőzésekre a hibáinkat ki kell javítani, hiszen 22 kapott góllal máskor mérkőzést lehet nyerni. Dolgozunk tovább!”
A leány serdülő III. osztály 12. fordulójában Szombathelyen az Egyetemi Sportcsarnokban vendégszerepelt együttesünk. Az első félidőben már hat gólos előnyt dolgozott ki csapatunk, melyet a második játékrészben tovább növelt, és végül 16:23 arányban múlta felül az SzKKA II.  együttesét.
Szombathelyi KKA II.- KK Ajka (7:13) 16:23
Vezette: Buchesz Dávid, Czenki Márk
Szombathely, Egyetemi Csarnok
KK Ajka csapata: Fleer A.; Horvàth Zs. (kapusok); Baracska A. 4; Klespitz D. 1; Kovács B.; Kovács Zs.; Krápicz K. 2; Leskovics Cs.; Németh A. 1; Pál Zs. 4; Schneider K. 4; Sulyok B. 1; Szeiler A. 1; Mátyás E. 5
Edzők: György Szaffi, Berecz Nikolett
Értékelések
Edzői szemmel György Szaffi (Edző- KK Ajka): “
“Sikerrel zártuk a Szombathely elleni mérkőzésünket. Már sokkal jobb játékképet láttunk a pályán, védekezésben és támadásban is. Külön öröm, hogy minden lenevezett játékos pályára tudott lépni. Örülünk a két pontnak, dolgozunk tovább, hogy minél sikeresebb szezont zárhassunk.”
Edzői szemmel Berecz Nikolett (edző- KK Ajka):”Külön öröm számunkra, hogy ezúttal stresszmentesre sikerült a mérkőzés. A fiatalok is fontos játékperceket kaphattak. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! A legfontosabb, hogy megvan a két pont és sérülések nélkül le tudtuk hozni a napot.”

Támogatóink