Küzdeni tudásból jeles!

Hits: 221

Az ötödik helyezett Békés együttese látogatott szombat délután az ajkai sportcsarnokba. A vendégek jó iramban kezdték a mérkőzést, tizenkét perc után már 7-3-ra vezettek, amikor is Tréki Tamás időt kért. A pillanatnyi szünet sem zökkentette ki a vendégeket a játékból, biztosan őrizték előnyüket, sőt a huszonhatodik percben már 9-16 szerepelt a táblán. A KK Ajka csapatából John és Ernei sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot, ami még további gondokat okozott az ajkai mesternek (Buri betegség miatt hiányzott). Az újabb hazai  időkérés csak annyira volt elegendő, hogy a szünet előtt öt gólra csökkent a különbség. A térfélcserét követően ismét hét góllal megléptek a békésiek, de a lelkesen küzdő hazaiak Tóth és Gyene vezérletével visszajöttek a meccsbe (24-25). A közönsége által támogatott KK Ajka játékába ekkor azonban több hiba is becsúszott, amit gólokkal büntettek a vendégek (27-31). A hajrában a vendégek rutinosan  őrizték előnyüket, így ezen az estén elmaradt az ajkai pontszerzés. A tartalékosan, de nagy lelkesedéssel küzdő hazai csapatot joggal tapsolta meg közönsége a mérkőzés után, hiszen nagy hátrányban is tisztességesen küzdve  és a végsőkig harcolva hagyta el a játékteret.

KK Ajka – Optimum Solar-Békési FKC 29-33 (13-18)

Pointner 1, Jávor 4, Tóth 8 (3), Oláh, Gyene 7, Nagy, John, Dobos 3, Breuer 4, Forgács, Ernei, Zsáki, Konyicsák, Perczel, Bonyhádi 2, Baracskay

Jövő szombaton 17:00-kor az ÓAM-Ózdi KC csapatát fogadjuk az ajkai sportcsarnokban.

Edzői szemmel - Tréki Tamás vezetőedző:

„Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert hatalmas küzdelemben, emelt fővel veszítettük el ezt a mérkőzést. Sajnálatos módon a betegség miatt eleve hiányzó Buri Attila mellett sérülés miatt nagyon korán elvesztettük John Andrist, valamint Ernei Bencét is, így az előre gondolt taktikánk igen hamar felborult. Az első játékrészben a békésiek akarata érvényesült, nehezen találtuk meg a távolságokat, valamint a védekezésünk hatékonysága is igen halovány volt. Ennek köszönhetően ötgólos hátrányban voltunk a szünetben. A második felvonást is gyengén kezdtük, de a csapat mentális erejét mutatja, hogy hétgólos vendégvezetést követően vissza tudtunk kapaszkodni, és az 55. percben nyílttá tettük a végeredmény kérdését. Sajnos ez a felzárkózás felemésztette a társaságot és a végén mégiscsak a vendégek örülhettek. Nem volt szerencsénk sem a hatvan perc során, számtalan kapufát lőttünk, megpattanó balszerencsés gólokat kaptunk, valamint a kipattanó labdák sem minket segítettek. Nagyon tanulságos, fizikailag és mentálisan kimerítő hatvan percen vagyunk túl. Gratulálok a fiúknak a mutatott hozzáállásért! Hajrá Ajka!”

Játékos szemmel – Tóth Patrik jobbátlövő:

„Jól kezdtük a mérkőzést, sokáig fej-fej melletted haladtunk, de sajnos két sérülés is közbe szólt az első félidőben és ennek köszönhetően az ellenfél 7 góllal is el tudott lépni. A második játékrész remekül megmutatta a csapat tartását, hiszen 1 gólra vissza tudtunk kapaszkodni, azonban a végjátékra fordulva felőrölte erőinket a felzárkózás és nem tudtunk pontosak maradni. Nagyon köszönjük a szurkolóinknak a támogatást!”

Támogatóink