Küzdelmes mérkőzésen maradt alul az Ajka hazai pályán

Hits: 64
Küzdelmes mérkőzésen maradt alul az Ajka hazai pályán

KK Ajka KFT – Pázmánd NK KFT II.

Küzdelmes mérkőzésen maradt alul az Ajka hazai pályán

 

Május 4-én az NB II Alsóház 5. fordulójában hazai pályán fogadta a Pázmánd NK KFT II. együttesét az Ajka. A találkozó nehezen indult a házigazdák számára: védekezésük az első perctől kezdve bizonytalannak tűnt, amit a vendégek hatékonyan ki is használtak. Gyors, könnyű gólokkal már a 21. percre jelentős, hétgólos előnyt építettek ki (7–14). A hazaiak támadójátéka sem találta a ritmust, sokáig akadozott a gólgyártás, így az első félidőt öt gólos hátrányban zárták (12–17). A fordulást követően azonban más mentalitásban lépett pályára az Ajka. A Szalay Ákos vezette csapat összeszedettebben kezdte a második játékrészt, a támadásokat pontosabban fejezték be, és a védekezés is rendezettebbé vált. Vida vezérletével fokozatosan faragták le a hátrányt, és a 40. percre egyetlen gólra olvadt a különbség (16–17). Ekkor már teljesen nyílt lett a mérkőzés, a találkozó igazi ki-ki játékká vált, ahol mindkét fél előtt adódtak lehetőségek a vezetés átvételére. A lelátón ülők sem panaszkodhattak: izgalmas, fordulatos összecsapást láthattak, ahol a hajráig nyitott maradt a végkimenetel. Azonban a végjátékra az ajkaiak láthatóan elfáradtak, és több kulcsfontosságú pillanatban is pontatlan megoldások, eladott labdák, illetve kimaradt helyzetek jellemezték játékukat. Ezeket a hibákat a rutinosabbnak tűnő vendégek könyörtelenül kihasználták.

Bár az Ajka mindent megtett az egyenlítésért, és a játék képe alapján akár pontot is érdemelhetett volna, a végén a Pázmánd örülhetett: a vendégek 29–27-re megnyerték a találkozót, ezzel fontos győzelmet arattak az alsóházi küzdelmek során.

KK Ajka KFT – Pázmánd NK KFT II. 27-29 (12-17)

Kiállítások: 0 ill. 8 perc.                          Hetesek: 3/4. ill. 4/5.

KK AJKA: Lukács, Bokor, Tótik (kapusok), Vida 10, Gelencsér, Kiss 2, Mészáros 3, Jalkóczi, Egri, Pete, Fábián 1, Tóth, Völler 9, Mátyás 2.

 

Edzői szemmel – Szalay Ákos és Klespitz Róbert:

„Gratulálok a Gárdony csapatának! Nem kezdtük jól ezt a mérkőzést sem. Az ellenfél 7 góllal is vezetett. A 2. félidőben sikerült megfordítani az eredményt. Egy-két védés és 2-3 ziccer értékesítése hiányzott a végén a pontszerzéshez.” – Szalay Ákos, vezetőedző

„Védekezésben nem kezdtük jól a találkozót, a beállót rendre megtalálta az ellenfél, amelyből gólt vagy hétméterest szereztek. A 20. perc után stabilizálódott a védekezésünk, amely kitartott a második félidőre is. Ezzel párhuzamosan támadásban is jó megoldásokat választottunk, így tudtunk zárkózni a Gárdony csapatára. A 48. percre utol is értük őket, azonban a vezetést nem sikerült átvennünk, a kiélezett végjátékból pedig ellenfelünk jött ki győztesen. A küzdés abszolút rendben volt, egy percig sem adtuk fel, jobb helyzetkihasználással akár mi is nyerhettünk volna. Jövő héten a Tata csapatát fogadjuk, ahol egyértelmű célunk a győzelem lesz!” – Klespitz Róbert, másodedző

 

Játékos szemmel – Lukács Boglárka, kapus:

„A Gárdony csapatával idegenben is vereséget szenvedtünk, ahol több góllal kaptunk ki. Ezzel szemben a hazai mérkőzésen sokkal tüzesebben játszottunk az utolsó percekig, ami az eredményen is megmutatkozik. Az elvesztett 2 pont ellenére büszke vagyok a csapatra, hogy egy pillanatra sem adták fel, és egy tisztességes meccset tudhatunk a hátunk mögött.”

 

A következő megmérettetésre sem kell sokat várni: május 10-én, szombaton 18:00-kor ismét hazai pályán szurkolhatunk az ajkai lányoknak, ezúttal a Tatai AC csapata érkezik vendégként. Fontos találkozó előtt áll a gárda, így minden buzdításra szükség lesz a lelátóról – jöjjünk ki minél többen, és támogassuk őket a győzelem felé vezető úton!

 

Hajrá Ajka!