Hétvégi utánpótlás eredmények

Hits: 281

Május 19. – Férfi U18

Győzelemmel zárta a szezont az U18-as csapat!

KK Ajka – Szentgotthárdi VSE 40-28 (22-14)

Modori 3, Számadó 5, Pál 10, Lozsi, Sárik, György 5, Kovács, Peidl 6, Tóth-Bajusz, Nyers 5, Rozmán 6, Ferenczi, Peternics

Május 20. – Női U17

Győzelemmel zárta a szezont az U17-es csapat!

KK Ajka – Lébényi KSZSE 39-26 (16-12)

Németh 4, Vincze, Poscher 1, Leskovics Cs. 5, Leskovics D., Krápicz 7, Kovács 10, Horváth, Rákos 4, Szeiler 4, Perger 4

György Szaffi – vezetőedző

„Győzelemmel sikerült zárnunk a szezont. Fizikálisan és lélektanilag is nehéz mérkőzés volt ez az utolsó megmérettetés. Év végi fáradtság kiütközött a csapaton, enerváltan játszottunk, a védekezésünk fejetlen volt. Félidőben össze kellett kapni a lányokat. Második félidőben újult erőre kaptunk, és nagyon szép játékkal tudtuk befejezni a szezont. A legbüszkébb vagyok a csapatomra, mert néha a nehézségek ellenére is mindig meg tudtunk újulni. A tavaszi szezon 11/9-es győzelemmel zártuk, azt gondolom, ezt hatalmas sikerként könyvelhetjük el magunknak azt végig nézve, hogy honnan indultunk és hova jutottunk. Gratulálok minden játékosomnak, és köszönöm a szezont, mert óriási sikert tudhatunk magunk mögött az idei szezonban.”

Május 20. – Női U19

Győzelemmel zárta a szezont az U19-es csapat!

KK Ajka – Lébényi KSZSE 45-15 (22-8)

Fleer, Baracska 2, Németh 1, Klespitz 3, Gelencsér 11, Sulyok 4, Kovács 2, Schneider 3, Horváth, Mészáros 9, Mátyás 8, Szeiler 1, Krápicz 1

Pintér-Berecz Nikolett – vezetőedző

„A tabellán elfoglalt helyezések és az őszi 20 gólos győzelem után reális cél volt a kötelező győzelem.  A mérkőzés kb. 10. percéig tartotta magát a jól küzdő vendég együttes, azonban gólerős játékunknak és kiváló kapusteljesítményünknek köszönhetően már a félidőre 14 gólos előnnyel mehettünk. A második félidőben tovább tudtuk növelni a különbséget, minden mezőnyjátékosunk gólt szerzett, így magabiztos 30 gólos győzelmet arattunk. Győzelmünkkel csapatunk a bajnokság ezüstérmét is megszerezte. Mindent köszönök a csapatnak, efféle családiasságot, ami nálunk van/volt, csak nagy tradicionális egyesületek tudnak felmutatni, máshol meglehetősen unikálisan hat. További sok sikert kívánok a csajoknak! 

Május 20. – Férfi U20

Győzelemmel zárta a szezont az U20-as csapat!

KK Ajka – PSN ZRT. 25-22 (15-13)

Farkas 2, Modori, Szücs 6, Németh 2, Zsáki Á. 2, Pál, Pointner 2, Zsáki O. 8, Goda 3, Peternics, György, Rozmán, Oláh, Kovács, Peidl

Május 20. – Fiú U15

Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a szezont Vikro Feri csapata.

Budai Farkasok NKFT - KK Ajka 21-30 (14-10)

Ferenczi, Sárik 5, Hriczu 8, Tromler 2, Kalocsai, Molnár, Krápicz 2, Loránd 2, Gyurákovics 6, Petőházi 5

KK Ajka – Győri FKKA II. 26-30 (15-17)

Ferenczi, Sárik 2, Hriczu 5, Tromler, Kalocsai, Molnár, Krápicz 2, Loránd, Gyurákovics 9, Petőházi 8

Támogatóink