Győzelemmel búcsúztattuk a szezont!

Hits: 254

Szombaton véget ért a 2022/23-as bajnoki szezon a női felnőtt csapatnak is. A bajnokság utolsó fordulójában a Lébényi KSZSE együttese volt az ajkai lányok vendége. A fiatal lébényiek az első félidőben még jól tartották magukat, azonban a második játékrészre felőröltük a vendégeket. Magabiztos győzelemmel tehette fel a csapat a koronát a tavaszi menetelésre, hiszen mindössze egy mérkőzésen maradtak alul az ajkai lányok!

KK Ajka – Lébényi KSZSE 29-16 (13-7)

Vida 7 (2), Gelencsér 1, Mészáros 1, Jalkóczi 1, Pálinkás, Bodó 3, Jaksics 2, Völler 5, Horváth, Vörös 4, Bánhelyi 4, Rózsás 1

Edzői szemmel – Pintér-Berecz Nikolett vezetőedző:

„Tovább tartott csapatunk hazai győzelmi sorozata tavasszal. Előzetesen nehéz mérkőzésre számítottunk,  ennek megfelelően szorosan indult találkozó és 3-2-es állásig fej-fej mellett haladt a két együttes. Kiválóan működő védelmünknek, a kapusteljesítményünknek és a lerohanásaink végén szerzett gyors góloknak köszönhetően azonban már a félidőre 6 gólos előnyt tudtunk kiépíteni. A mérkőzésen minden benevezett játékos lehetőséget kapott, akik élve a lehetőséggel tovább növelték előnyünket és végül 13 gólos magabiztos sikernek örülhettünk. A mai napon léptünk, így ilyen összetételben utoljára a pályára, így biztos mindenki másként élte meg ezt a találkozót. Gratulálok mindenkinek a győzelemhez, köszönöm a csapat éves munkáját! További sok sikert kívánok a játékosoknak a sportban és a civil életben egyaránt.”

Játékos szemmel – Vida Csenge szélső:

„Az utolsó bajnoki fordulón a Lébényi KSZSE csapatát fogadtuk. Célunk volt visszavágni a rosszul sikerült őszi összecsapásunk után, illetve a remek tavaszi menetelésünket egy örömjátékkal szerettük volna lezárni. Nehézkesen indult a mérkőzés, de hamar felráztuk egymást és a sok kihagyott ziccer ellenére is nagy gólkülönbséggel nyertesen hagyhattuk el a pályát. Úgy gondolom, a tavaszi fordulóra érett be a csapat munkájának a gyümölcse. Összeszokott, felszabadult és higgadt játékot tudtunk nyújtani mérkőzésről mérkőzésre, emellett Pálesz egész féléves stabil teljesítménye is kulcsfontosságú volt, hogy a tabellán a felső mezőnyben zárhassuk le a szezont. Köszönjük Nikinek az egész éves kitartó munkáját, és sok sikert kívánunk Neki az előtte álló új kihívások leküzdéséhez! Köszönjük minden Kedves Szurkolónknak a bíztatást, szeptemberben találkozunk! Hajrá Ajka!”

Támogatóink