Győzelem Celldömölkön

Hits: 281

Sikerült elhozni a két pontot Celldömölkről a női felnőtt csapatnak. Küzdős, hajtós mérkőzésen végül két góllal múlta felül a hazaiakat Berecz Niki csapata.

CVSE – KK Ajka 27-29 (15-17)

Baracska, Vida 7 (4), György 3, Gelencsér, Mészáros 1, Jalkóczi 1, Pálinkás, Bodó 6, Jaksics 4, Völler 1, Ágoston, Horváth, Schneider, Vörös 3, Rózsás 3

Berecz Nikolett – vezetőedző

„Beletelt egy kis időbe mire felvettük a megfelelő fordulatszámot, a helyzeteink megvoltak az elején is, de a pontatlan befejezések miatt egy ideig futottunk az eredmény után. Értékes két pontot szereztünk egy nagyon nehéz mérkőzésen, a győzelmünk az akaratunkon múlott. Tudjuk, hogy még sok munka áll előttünk, sok mindent képesek lennénk még jobban csinálni. Dolgozunk tovább! Gratulálok a lányoknak a győzelemhez és szeretnék köszönetet mondani azoknak az ajkai szurkolóknak, szülőknek, kézilabdázóknak, akik hétről-hétre elkísérik a csapatunk, nagyon sokat számított az ő szurkolásuk!”

Pálinkás Viktória - kapus

„Kicsit álmosan indult a mérkőzés a Celldömölk otthonában, úgy érzem ez a játékunkon is meglátszódott. Nagyon küzdelmes, hajtós mérkőzés volt, indulatokkal tele, de csapatként tudtunk működni, és mindig volt egy-egy jó megoldás, ami átlendített minket a holtpontokon. Nagyon boldogok vagyunk, hogy el tudtuk hozni a két pontot, igaz csapatmunka volt!”

Támogatóink