Félévértékelő Tréki Tamással - NBII férfi felnőtt

Hits: 468

A 2021/22-es szezon első féléve lezárult. Az NB II férfi felnőtt csapat teljesítményét edzőjük, Tréki Tamás értékelte:

A felkészülésünk két hét egyéni munkából, valamint hat hét közös gyakorlásból állt. Játékosaim hozzáállását jól tükrözi, hogy minden nap tudtunk edzeni, és több mint 90 %-os edzéslátogatottságunk volt az őszi szezonban. Célkitűzésünk egyértelmű volt; bajnoki cím és visszajutás a magasabb osztályba. Úgy gondolom, hogy a szezon első mérkőzésén aratott idegenbeli győzelem,  rendkívül fontos és befolyásoló volt a későbbiekre. Az " ősi " rivális Várpalota ellen megszerzett idegenbeli siker kellő önbizalmat adott a társaságnak. Ezután két könnyebb győzelmet arattunk (Alsóörs, Lipót). Következett a két rangadó a Győr és a Veszprém ellen, melyeken megmutatta a csapat a mentális erejét. Mindkét mérkőzésen magabiztos győzelmet arattunk, de ami a legfontosabb, hogy a mutatott játék is kiváló volt. Ekkor hosszabb szünet következett a bajnokságban, amit sikerült nagyon jól kihasználnunk. Új védekezési formát gyakoroltunk, tudtunk regenerálódni, a sérültjeink visszatértek. A hátralévő mérkőzéseken szembetűnő volt, hogy nagyon kevés gólt kaptunk, bár a lőtt góljaink száma is csökkent. Összességében hibátlan mérleggel, valamennyi mérkőzést megnyerve vezetjük a tabellát. A legtöbb gólt lőttük, a legkevesebbet kaptuk, ezért jár a fiúknak az elismerés, hisz végig nagyon komoly munkát végeztek. A védekezésünk és a kapusteljesítményünk úgy gondolom egészen kiváló volt,  az egész szezonban. Voltak hiányzóink, sérültjeink, betegeink, de mindig meg tudtuk oldani a gondjainkat. Ez is azt mutatja, hogy jó a csapat összetétele. Mondhatjuk, hogy a saját kezünkbe vettük a sorsunk, de abban biztos vagyok, hogy rengeteget kell még dolgoznunk ahhoz, hogy elérjük a célunkat. Szeretnénk bajnokságot nyerni, és mindezt úgy, hogy megőrízzük makulátlan mérlegünket. Gratulálok a fiúknak, köszönjük a szurkolók biztatását, valamint a vezetőség bizalmát és munkáját. Mindenkinek áldott ünnepeket,  valamint sikerekben,  de legfőbbképpen egészségben gazdag újesztendőt kívánok. Hajrá Ajka!!!

Támogatóink