Félévértékelés – Női U19

Hits: 155

Női U19-es csapatunk az LU19 III. osztály A csoportjában indult neki az idei szezon küzdelmeinek. Pintér-Berecz Nikolett lányai fantasztikus szezont tudhat maga mögött, hiszen a csapat egészen a 9. fordulóig veretlen volt. A tavaszt a 3. helyről kezdheti meg a csapat, jelenleg 11 mérkőzésből 9 győzelem, és 2 vereség a mérlegük. A félévet edzőjük, Berecz Niki értékelte.

Pintér-Berecz Nikolett – vezetőedző

„Az U19 csapatunkban sok személyi változás történt, mivel sokan “kiöregedtek” a korosztályból, valamint a 2003-2004-es születésű játékosaink rendkívül kevesen vannak (1 fő), így hirtelen a 2005-2006-os születésű tavalyi serdülőseink “öregedtek bele” ebbe a bajnokságba. A harmadosztályú ifjúsági bajnokság mezőnye nagyon hektikus, hiszen az idei évtől a patinás nevelő egyesületek és kézilabda akadémiák csapatai is versenyeznek a ligában. Sok mérkőzésen nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Van tehát hiányérzetem, de ez a hullámzó teljesítmény az eredményeinkben nem ütközött vissza. Kevesebb hibával, több hittel Győrben is egy szorosabb mérkőzést játszhattunk volna. A Bük elleni rangadón saját magunkat vertük meg, ahol is az utolsó pár percben felálltunk, végül egy szerencsétlen időntúli szabaddobás góllal vereséget szenvedtünk. A tavaszi szezonban keményebb védekezést és csapatszinten jobb játékot várok.  Most egy három hetes pihenő vár a lányokra az ünnepek alatt, majd januárban megkezdjük a felkészülést a tavaszi szezonra. Ha valaki esetleg még kedvet érez csatlakozni, szeretettel várjuk, hiszen jó kézilabdából sosem elég. Nem szabad elfeledkezni róla, hogy most kezdődik igazán számunkra a bajnokság, hiszen a tabella egyik dobogós csapataként legtöbben minket akarnak majd megverni! Fontos, hogy hazai pályán is önbizalommal és győzelemre éhesen vágjunk bele a jövőbe! Sikeres tavaszt kívánok csapatainknak! Végül áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet szeretnék kívánni mindenkinek!”

306855255 1064766120864918 2292925977641004304 n min

Támogatóink