2022 március
Komárom VSE - KK Ajka (9:9) 22:23
Poór Tamás csapata 14 gólos győzelmet aratott a Budakalász ellen. Ifjúsági együttesünk a tabella előkelő 3. helyét foglalja el.
KK Ajka- Budakalászi SC (20:9) 36:22
Ajka, Városi Sportcentrum
Vezette: Pap Ervin Márk, Marosi Zoltán
KK Ajka csapata: Baracskai S.; Peternics B. (kapusok); Farkas D. 2.; Kubik Á. 1; Szücs B. 5; Zsáki Á. 5; Pointner K. 5; Zsáki O. 1; Erős M.; György Á. 1; Forgács K. 10; Perczel K. 6
Kiállítások: 6 perc, illetve 8 perc
7 méteresek: 3/1, illetve 3/2
Vezetőedző: Poór Tamás
Értékelés
Edzői szemmel Poór Tamás (vezetőedző- KK Ajka): “ Az őszi mérkőzésen szoros egygólos győzelmet arattunk Budakalászon, a hazai mérkőzésen azzal a szándékkal léptünk pályára, hogy dobogó-közelben maradjunk.
Szerencsére most majdnem a teljes játékoskeret rendelkezésre állt, s a mérkőzés fontosságát átérezve jó védekezéssel és a kapuban védésekkel kezdtek a srácok, ami meg is alapozta az első félidei vezetésünket.
Annak ellenére, hogy nem tudunk teljes létszámban együtt gyakorolni, időnként szép támadásokat mutattunk be, s mindenki hozzájárult a sikerhez!
A hátralévő mérkőzéseken nehéz szériánk lesz, de közösen megpróbáljuk kihozni belőle a legtöbbet!
A Tapolca VSE ellen győzelmet aratott, a Répcelaki SE-vel szemben viszont alulmaradt a KK Ajka leány U14-es csapata.
Répcelaki SE- KK Ajka (6:6) 12:10
KK Ajka csapata: Némedi- Varga A. (kapus); Gőgös H. 1; Kizmus L. 1; Novàk E. 2; Pelikán Zs.; Perger K. 2; Rejtő L. 2; Szalai H.; Szalay N. 2
Vezetőedző: Szalay Ákos
KK Ajka- Tapolca VSE (8:3) 18:7
KK Ajka csapata: Némedi- Varga A. (kapus); Gőgös H. 1; Kizmus L. 2 ; Novàk E. 1; Pelikán Zs.; Perger K. 6; Rejtő L. 4; Szalay N. 4
Vezetőedző: Szalay Ákos
Értékelés
Edzői szemmel Szalay Ákos (vezetőedző- KK Ajka): “Jól kezdtük az első mérkőzést a 6. perben 0:5 volt az eredmény. Onnantól viszont technikai hibák, kihagyott ziccerek, rontott hétméteresek követték egymást. A második meccs már jobban sikerült, de összességében ez a nem
a mi napunk volt.”
Értékelés
Edzői szemmel Berecz Nikolett (vezetőedző-KK Ajka): “Az első félidőben jó tempóban játszottunk, illetve az ebben a játékrészben nyújtott védekezésünkkel elégedett vagyok. Az RKC-nek volt tartása, nem tört meg a tízgólos vezetésünk után sem, de újítani tudtunk. Megérdemeltük ezt a sikert, de tesszük tovább a dolgunkat. Elismerésem a csapatomnak, mert nagyon motiváltak voltak és tudtak küzdeni egymásért, mindenki kivette a részét a sikerből. Hajrá Ajka!”
Az elmúlt héten két alkalommal lépett pályára leány serdülő csapatunk, előbb a SZESE Győr vendégeként, majd hazai pályán az Éles KISE csapata ellen szenvedett vereséget utánpótlásunk.
SZESE Győr- KK Ajka (12:11) 27:24
Győr, Egyetemi csarnok
KK Ajka csapata: Horváth Zs., Leskovics D. (kapusok); Baracska A. 3; Klespitz D. 6 (4); Kovács B.; Kovács Zs.; Krápicz K. 3 (1); Leskovics Cs.; Mátyás E. 7; Németh A.; Pál Zs. 3; Schneider K. 2; Sulyok B.; Szeiler A.
Kiállítások: 4 perc, illetve 2 perc
7 méteresek: 5/5, illetve 5/5
Edzők: György Szaffi, Berecz Nikolett
Értékelések
Edzői szemmel György Szaffi (edző- KK Ajka): „Győrből nem sikerült pontot hazahoznunk. Ki-ki meccset játszottunk egész mérkőzésen, de a végjátékban a SZESE csapata jobbnak bizonyult ezen a mérkőzésen nálunk.”
Edzői szemmel Berecz Nikolett (edző- KK Ajka): „Ezen a meccsen mindig a legrosszabb időszakban hibáztunk. Küzdöttünk, de kritikus helyzetekben hibáztunk, amikor végre összeállt a támadójátékunk többen kisebb- nagyobb sérülést szenvedtek, ez egy ilyen nap volt. Szerettünk volna visszazárkózni az élmezőnyhöz, ezáltal nagy volt a nyomás, sajnos a fiatalok ezt még nem bírták el. Az élet ilyen, mindenkinek a teljesítményén kell nyomásnak lenni, ezt most nem bírtuk el.”
KK Ajka- Éles KISE (8:18) 20:26
Ajka, Városi Sportcentrum
KK Ajka csapata: Horváth Zs.; Leskovics D. (kapusok); Schneider K. 3 (1); Baracska A. 3; Krápicz K. 1; Kovács Zs.; Mátyás E. 2; Sulyok B. 2; Klespitz D. 9 (7); Pál Zs.; Kovács B.; Poscher P.; Leskovics Cs.
7 méteresek: 9/8, illetve 5/4
Edzők: György Szaffi, Berecz Nikolett
Kapusedző: Varga Szabolcs
Értékelések
Edzői szemmel György Szaffi (edző- KK Ajka): „Szerettük volna az tavaszi fordulóban javítani az Éles csapata ellen a mérlegünket, ám nem jártunk sikerrel. A lányokkal átbeszéltünk mindent, mit szeretnénk kérni tőlük, ám az első félidőben nem találták magukat, így elhúzott tőlünk a veszprémi csapat. Második félidőben összeszedettebbek voltunk és a végére kozmetikázni tudtuk az eredményt.”
Edzői szemmel Berecz Nikolett (edző- KK Ajka): „Rendkívül fáradtan és enerváltan mozogtunk az első félidőben, és sajnos ilyenkor elkövetünk könnyelmű hibákat. Rengeteg gólt kaptunk az első félidőben, a nyitott védekezéssel visszajöhettünk volna a mérkőzésbe, de rengeteg technikai hibával játszottunk. A második félidő arra volt elég, hogy kozmetikázzunk a végeredményen.”