Beharangozó: KK Ajka - Komárom VSE

Hits: 244

Szombaton az NBII-es női bajnokság egyik éllovasa a Komárom látogat hozzánk, amely egyedüli csapatként még veretlen a bajnoki szezonban.

Ellenfélmustra

A Komárom VSE kézilabda-szakosztálya nagy változásokon ment keresztül az elmúlt két évben. Tavaly nyáron alaposan megerősödött a komáromi csapat, sikerült átigazolniuk Mosonmagyaróvárról, Kovacsicz Mónikát, VB-bronzérmes, EB- bronzérmes, Bajnokok Ligája győztes jobbszélsőt, aki 155 alkalommal öltötte magára a nemzeti mezt. Ezt követően számos korábbi élvonalbeli játékost tudtak Komáromba csábítani, mint Karalyos Orsolya, Tarjányi Szilvia, vagy a magyar strandkézilabda-válogatottal Európa-bajnoki ezüstérmet nyerő Vajda Lucát. Mellettük főként saját nevelésű, illetve környékbeli játékosok alkotják a csapatot. A 2019/2020-as bajnokság lezárásánál mindössze egy pontot veszítve vezették az NB II. Északi csoportját. A felnőtt női csapatukat az egykori válogatott Pásztor Zsófia irányítja.

Helyzetkép

Nagyon fontos mérkőzésre készülnek az ajkai női kézisek, szombaton hazai pályán állnak ki a Komárom ellen. A Komárom 2. helyen áll 7 mérkőzésből 7 győzelemmel és 14 felírt ponttal, míg csapatunk 6 mérkőzéséből 4 alkalommal hagyhatta el győztesen a pályát. Női kéziseink eddig 171 gólt szereztek és 146 találatot kaptak, a Komárom 248 lőtt góllal büszkélkedhet, 169- szer találtak a hálójukba az ellenfelek.

Egymás elleni múlt

A két csapat legutóbb 2004. február 26-án mérte össze tudását. Az összecsapás 21:40 arányú komáromi sikerrel végződött.

Edzői szemmel Huszti Ambrus (vezetőedző- KK Ajka)

“ Az ősz soràn egyszer màr felkészültünk a Komárom játékából, sajnos akkor a mérkőzés napjàn, halasztanunk kellett a mérkőzést. A hèten ezeket az ismereteket vettük elő, beszéltük újra àt a videózáson. Az ellenfèl kvalitásait ismerve, csak akkor lesz esélyünk a győzelemre, ha fegyelmezetten játszunk és tudásunk legjavàt nyújtják a jàtèkosok ès csapatszinten is jól működünk. A Komárom mèg veretlen a bajnokságban ezt próbáljuk megtörni. Az elmúlt mérkőzésből levontuk amit le kellett, de a következő egy hétben 3 mérkőzést is játszunk, nincs sok időnk, kèszülni, ez most egy ilyen időszak. Megpróbálunk a helyzethez alkalmazkodni, sajnos kisebb sérülések nehezítik a körülményeket, de tudtuk, hogy ez elkerülhetetlen. Bízom a lányokban, többször közel voltunk egy fontos győzelemhez, a hètvègèn is ezért szállunk "harcba".”

Játékos szemmel Mihályi Fanni (átlövő - KK Ajka)

“ Következő ellenfelünk eddig 100%-os mérleget mutat az NBII-es bajnokságban. Sok rutinos és kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékossal. Elsősorban a célunk most az, hogy minél jobb erőnlétre tegyünk szert, úgy érzem jó úton járunk ismét. Csapatként nagyon jól működünk együtt és mindent megfogunk tenni az újabb győzelemért. Zárt kapus mérkőzéseket játszunk, így érezhető szurkolóink hiánya. Bízom benne hogy hamarosan együtt ünnepelhetjük a sikereket. Hajrá Ajka!”

 

További sok sikert csapatainknak! Hajrá Ajka!

Támogatóink