A szezon utolsó fordulójában a bajnokkal mérkőztünk meg

KK Ajka- Veszprém Pannon SE (9:16) 25:30
Edzői szemmel Berecz Nikolett: "Tudtuk, hogy az idei bajnokhoz, ráadásul ismételten idegenbe látogatunk. Hiába fektettünk nagy energiát a mérkőzésbe, az első félidőben elkövetett üresjáratainkat megbüntette az ellenfél, védekezésünk túl passzív volt a mérkőzés elején, nem tudtuk hibára kényszeríteni az ellenfelet. A jövőben javulnunk kell a besegítések terén, illetve sokkal több megállító faultra lesz szükségünk csapatszinten (nem elég, ha egy- egy játékos faultol). A második félidőben úgy gondolom, hogy méltó ellenfelei voltunk Veszprémnek. Gratulálok ellenfelünknek a bajnoki cím megnyeréséhez, míg saját játékosainknak a lelkesedéshez és a küzdeni tudáshoz. Öröm számomra, hogy két saját nevelésű serdülő játékosunk is pályára lépett, akik nem szeppentek meg a lehetőségtől."